Hirdetés

Bill Gates megvédte a Windows 8-at



|

Az elnök szerint a Bing egy jobb termék, mint a Google keresője.

Hirdetés

Bill Gates a Reddit felhasználóinak a kérdéseire válaszolva sok érdekes dolgot mondott. Amikor megkérdezték, tényleg a Binget használják-e, visszautalt a kampányukra, amelyben a Bing gyorsabban ad eredményeket, mint a Google. Gates szerint jelenleg a Bing egyszerűen jobb termék a Google keresőjénél.

Az elnök nem ért egyet azzal, hogy a Windows 8 elbukott. Szerinte inkább egy nagy előrelépés a Windows-ok között, ezt pedig a felhasználók is meglátják, ahogyan egyre több nagyszerű app és hardver kerül a piacra. A Windows 7-hez viszonyítva is inkább a 8-asra szavazott Bill Gates.

A több mint egy órás beszélgetésben Gates még a magánéletéről is ejtett szót. Beszélt arról is, hogy mely termék bosszantja a legjobban: ez nem más, mint a WinFS, egy olyan adatbázis-technológia, amely sosem került piacra. 

Gates egyébként egy Surface Pro segítségével válaszolt, amit nagyon jónak tartott, és úgy gondolja, idővel az ára is barátságosabb lesz. Azt nem árulta el, hogy volt-e már Mac-je, de azt mondta, már minden Apple-terméket kipróbált. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.