Hirdetés

Elon Musk cége lefejlesztette a Vasember holografikus interfészét



|

A SpaceX és a Tesla Motors alapítója a jövő héten mutatja be a speciális gesztusvezérelt rendszert.

Hirdetés

A sajtó előszeretettel hasonlítja Elon Muskot Tony Starkhoz, a Vasember-sorozat főhőséhez, akit Robert Downey Jr. értő interpretálásában ismerhetett meg a moziba járó közönség. Nem csoda, hiszen Jon Favreau, a sorozat rendezője nemrég maga nyilatkozta, hogy Stark figuráját a SpaceX és a Tesla Motors alapítójáról mintázták – sőt, Musk egy rövid kameó erejéig a franchise második részében is felbukkant.

Hirdetés

Musknak láthatóan hízeleg, hogy a Marvel szuperhőséhez hasonlítják. Rá is tett egy lapáttal: pénteken saját Twittter-oldalán jelentette be, hogy mérnökei kifundálták, hogyan valósítsák meg a Vasember harmadik részében látott holografikus interfészt. „Rájöttünk, hogyan tervezhetünk rakétalakatrészeket kizárólag a levegőben végzett kézmozdulatokkal (komolyan) – írta. – Most már csak egy magas felbontású hologram-generátorra van szükségünk.”

Az üzletember azt ígérte, hogy ezen a héten egy részletes videóban is bemutatja, hogyan működik az új rendszer. Izgatottan várjuk a fejleményeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.