Hirdetés

Erősödik a szülői felügyelet a Windows 8 alatt



|

Komor világ vár a gyermekekre a Windows 8 megérkezése után, már ha a szülők is értesülnek és használni is fogják az operációs rendszerbe integrált szülői felügyelet új funkcióit.

Hirdetés

Az internetes fenyegetések búrjánzásával egyre több szülőben szökik szárba az a vágy, hogy gyermekeik internetes szokását közelebbről is figyelhessék és adott esetben közbeavatkozhassanak, ha véletlenül nem kívánt tartalmak kerülnének a monitorra. Az aggódó szülők dolgát már most is számos alkalmazás segíti, ráadásul a védelmi csomag nagy része tartalmaz tartalomszűrőt, valamint olyan funkciókat, mellyel időkorlát szabható.

 

 

A microsoftos fejlesztők körében már anno a Windows Vista kapcsán felmerült, hogy az operációs rendszert szülői felügyeleti funkciókkal lássák el. Ekkor azonban ezek a feature-ök nem kaptak túl nagy hangsúlyt. Ezzel ellentétben, a mostani hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Windows 8-ba integrált szülői felügyelet új funkciókkal gyarapszik. Egyelőre kevés információ szivárgott csak ki, azonban társoldalunk ezeket mind összeszedte.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.