Hirdetés

Még 5 ok, amiért megéri Windows 10-re váltani



|

Még néhány indok, ami a Microsoft új operációs rendszere mellett szól.

Hirdetés

Mostanra tudjuk, hogy július 29-én még csak az Insiderek kapják meg a Windows 10 végleges kiadását, de remélhetőleg az előregisztrált felhasználóknak sem kell sokat várniuk, és a második hullámban már problémamentes frissítéseknek örülhetnek. Ha valakinek esetleg még kétségei lennének a Windows 10-zel szemben, akkor a múltkori öt indok után most mutatunk még ötöt, hogy miért éri meg rá frissíteni. 

Hirdetés

 

Keresztplatformos appok

A Windows egykor régen még kizárólag az asztali gépek kiváltsága volt. Mára táblagépeken, mobilokon és még konzolon is fut. A Windows 10 megjelenésével gyakorlatilag minden ilyen eszközön nagyjából ugyanaz a rendszer fut majd. Ez több szempontból is jó: például azért, mert az appokat elég egy rendszerre megírni, és mindegyik eszközön működik majd. Mindennek hála mobilon sem kell lemondani az egyébként használt programokról, egészen addig, amíg a Windows 10-en belül maradunk. 

 

Windows 10 mindenen

 

Continuum

A Windows 8 nagyon az érintésekre koncentrált, hatalmas csempékkel. A Windows 10 már sokkal intelligensebb megoldást kínál, ugyanis a Continuum funkciónak hála képes menet közben alkalmazkodni az asztali és a táblagépes használathoz. A billentyűzet lecsatolásakor például érintős módra optimalizálja magát, fordított helyzetben pedig asztali módba kapcsol. Erre automatikusan is képes, de persze a beállítások testre szabhatóak. 

 

Új Start menü

Bár a csempék nem váltották meg a világot, a Windows 10-ben azért még jók lesznek az új Start menübe. Ez gyakorlatilag a régi Start menü és az új Kezdőképernyő kombinációja, a kettő elemei egyszerre láthatóak. Természetesen minden testre szabható, a csempéktől pedig akár teljes egészében is meg lehet szabadulni - vagy pont fordítva, és csak azokat használni. 

 

Csempék és programlisták

 

Konzolos kompatibilitás

Az Xbox One által kínált előnyöket a Windows 10 a gépünkre is elhozza. A Windows 10 Xbox appja ugyanis lehetővé teszi, hogy megnézzük, mit játszanak a barátaink. Üzeneteket is küldhetünk, ugyanakkor a legizgalmasabb, hogy az Xbox One-játékokat a gépünkre streamelhetjük. Néhány játék még a keresztplatformos multiplayer módot is támogatja. 

 

DirectX 12

A DirectX 12 exkluzív lesz a Windows 10 számára, amitől azt reméli a Microsoft, hogy elcsábít néhány komoly gamer felhasználót. A jobb fps-értékek alaposan lecsökkent fogyasztással társulnak, a modern és erős videokártyák pedig már egy driverfrissítés után is támogatják a DirectX 12-t. 

 

Ti döntöttetek már a frissítésről? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.