Hirdetés

Toshiba: a Microsoft összezavarta a PC piacot a Windows 8/RT-vel



|

Egyre több gyártó teszi nyíltan felelőssé a Microsoftot a Windows 8- és különösen az RT-alapú eszközök sikertelenségéért. A Toshiba Australia vezetője magánvéleményének hangot adva jelentette ki, hogy a szoftvercég „összezavarta a piacot” azzal, hogy kétféle operációs rendszert indított útnak.

Hirdetés

A Windows 8 és Windows RT operációs rendszerek, illetve különösen az ezekre épülő tabletek/hibrid eszközök relatív sikertelensége kapcsán szinte naponta jelennek meg a legkülönbözőbb elemzések és vélemények, így bizonyára olvasóink nagy része is fel tud sorolni legalább két fontos tényezőt, amelyek az újdonságok piaci szereplését negatívan befolyásolhatják. A Microsoft rendszereit futtató eszközök gyártói közül egyre többen teszik felelőssé a szoftver óriást azért, hogy elhibázott termékstratégiájával és marketing tevékenységével egyenesen elriasztotta a vásárlókat, nemhogy tömegek figyelmét fordította volna az újfajta – emiatt bizony megszokást igénylő – felhasználói élményt kínáló termékekre. Nemrégiben egy Sydney-ben tartott ünnepélyes termék-leleplezésen Mark Whittard, a Toshiba Australia ügyvezető igazgatója ment neki keményen a Microsoftnak, azt állítva, hogy a szoftvercég csak összezavarta a vásárlókat és a piacot azzal, hogy egyszerre két operációs rendszert indított útnak: a Windows 8-at az Intel- és a Windows RT-t az ARM-alapú eszközökre.

 

 

Egy elkaszált Windows RT tábla a Toshibától

 

A kevésbé tájékozott, a két rendszer közti különbséget nem pontosan ismerő felhasználók, akik ARM-alapú Windows táblagépet vásároltak, Whittard szerint meglepve tapasztalták, hogy a kizárólag Modern UI (vagy ahogy jobban ismerjük: Metro) felülettel használható Windows RT alatt nem futnak a megszokott Windowsos szoftverek, ezért kiváltásukra Modern UI-hoz (illetve ARM processzorokhoz) fejlesztett alkalmazásokat kellett beszerezniük. A potenciális vásárlók nagy része ugyanakkor el sem jutott idáig, hiszen a Windows 8/RT eszközök igencsak magas ára már eleve elriasztotta őket. Az emberek 399, 499 és 599 dollárért vásárolnak noteszgépeket, ezzel szemben a belépő szintű Windows RT eszközök 699-799 dollárba kerülnek, a Microsoft felsőkategóriás, teljes értékű Windows 8-at futtató Surface Pro táblagépeiért pedig már 899 (64 GB), illetve 999 dollárt (128 GB) dollárt kell fizetni – mondta el Mark Whittard.

 

 

Toshiba Portege Z

 

A Windows 8/RT küzdelmeit tovább fokozta, hogy a Windows 7-es eszközök árai jelentős mértékben csökkentek, mivel a gyártók igyekeznek megszabadulni eladatlan készleteiktől: „Még az ajánlott fogyasztói árnál is lejjebb mentek, ezért a különbség nem csak 100 vagy 200 dollár, hanem 400 dollár, és a vásárlók azt mondták, »álljunk csak meg egy pillanatra: ez az árkülönbség már tényleg kellemetlen, és nem is vagyok biztos ebben a Windows 8 dologban«”. Bár az ausztrál kirendeltség vezetője a személyes nézőpontjából értékelte úgy a helyzetet, hogy „a Microsoft összezavarta a piacot”, félő, hogy szavai visszaütnek a Toshibára, hiszen igaz ugyan, hogy a japánok még a szoftver megjelenése előtt jegelték a Windows RT-alapú tabletek fejlesztését, az Intel processzoros, vagyis Windows 8-as gépekkel még komoly terveik vannak. A gyártó idén érintős- és nem érintős modellekkel egyaránt készül, köztük egy KIRAbook nevezetű 13,3 colos (2560×1440 pixel!), prémium kategóriás ultrabookkal, és a Windows 8 táblagépből ultrabookká alakítható új Portege Z-vel.

 

 

Toshiba KIRAbook

 

A Toshiba és a Windows 8 kapcsán fontos megjegyezni, hogy a japán gyártó a piacnak csupán egy egészen kis szeletét képviseli, és csak mostanában kezdi útnak indítani első Windows 8-alapú eszközeit (részben azért, hogy még értékesíthesse Windows 7-es készleteit), ezért némiképp különös, hogy Mark Whittard ilyen erős kritikával illette a Microsoftot. Más gyártók képviselői ugyanakkor ennél jóval keményebb szavakkal is bírálják a redmondi szoftvercéget: az egyik vállalat névtelen tisztségviselője például kijelentette, hogy a Microsoft „elpusztítja” a PC ipart, míg egy másik szerint a Windows 8-cal kapcsolatos problémák „vásárlók millióit adták át az Apple-nek”.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.