Élő közvetítés az iPhone-bejelentésről
Szóval akkor jöjjön, aminek jönnie kell: a PC World / GameStar stáb kommentálása mellett nézzétek élőben az Apple eseményét, amin bejelentik az új iPhone-t (vagy iPhone-okat).
Szóval akkor jöjjön, aminek jönnie kell: a PC World / GameStar stáb kommentálása mellett nézzétek élőben az Apple eseményét, amin bejelentik az új iPhone-t (vagy iPhone-okat).
Külön listát állított össze az úttörő technológiákról a Qualcomm. Minden érdem az androidos készüléké, az Apple neve nincs sehol.
Az Apple első embere több érvet is felhozott amellett, hogy a kevésbé tehetős emberek is vehetnek (és vesznek) iPhone-t.
Ezt maga Koh Dong-jin, a Samsung mobilos ügyvezetője ígérte meg.
Jön(nek) az új iPhone(-ok)! Háromnegyed héttől a PC World stúdiójában élőben közvetítünk és kommentálunk is legott. Tarts velünk!
Sydneyben már nagy sor van az Apple Store előtt, pedig csak ma este mutatkoznak be az idei iPhone-ok, az átvételre pedig majdnem 2 hetet kell várni.
Blanc, Marcel és Alps fedőnevek alatt készül a Mate 10 három különböző verziója.
Ming-Chi Kuo ezúttal arról árulkodott, hogy miként működik majd az iPhone X arcfelismerő rendszere.
Másodpercenként 2,4 gigabájt adatot lehet mozgatni az UFS 3.0 lapkákon, ami bizony tényleg pattogós sebességet jelent.
A Samsung dolgozik az Android Oreo frissítésen, amely hamarosan érkezik a Galaxy S8 és Galaxy S8+ készülékekhez.
A RED Hydrogen kijelzőjét a Leia Inc készíti, és a betekintési szögekkel játszva éri el a 3D-s hatást.
Ez lesz a Google következő frissítése, amely valószínűleg az új Pixel készülékekkel egyszerre jelenik meg.
2:1 képarányú kijelzőt és 24 megapixeles szelfikamerát kínál a Vivo V7+, pedig kevesebb mint 90 000 forintba kerül.
Fotókon látható a Huawei következő zászlóshajója, az előlap tényleg majdnem teljes egészében egy kijelző.
A jelentések szerint a tárgyalások a felvásárlásról már az utolsó szakaszban tartanak. 13 éves mélyponton az HTC.
Az iPhone és az iPad készülékeken is kedvcsináló üzenetek ugranak fel, amelyek az iOS 11 érkezésére figyelmeztetnek.
Megérkezett a Chrome 61 böngésző Androidra, amely számos téren javult és fejlődött.
Egyelőre csak néhány országban vihető haza az ár-érték arányban remek választásnak ígérkező készülék.
Renderelt fotók és videó kerültek elő a Huawei következő csúcskészülékéről.
Vagy az iPhone-ok bejelentését, mert még az is lehet, hogy kettőt kapunk. Vagy hármat. Mi mindenesetre követjük majd az esemény minden másodpercét, és megosztjuk veletek is. Most pedig összegyűjtjük, mire lehet számítani.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.