Hirdetés

Samsung: Új Gear VR és HoloLens rivális érkezik



|

A legfrissebb VR-headset akár már februárban, Barcelonában bemutatkozhat.

Hirdetés

A héten San Diegóban megrendezett Virtual Reality Summit vendégei közül a Samsung Electronics alelnöke sem hiányozhatott, aki ha már ott volt, néhány információmorzsával alaposan felcsigázta a rajongókat. Sung-Hoon Hong két projektről is lerántotta a leplet, a Gear VR következő verziója mellett ezek szerint egy AR eszközön is dolgoznak a dél-koreaiak.

Hirdetés

A VR-headset utoljára augusztusban, a nem túl szép emlékű Galaxy Note 7 megjelenésének alkalmával frissült, egyelőre azonban nem lehet tudni, mit várhatunk a következő verziótól. A nagyobb újdonságokat mindenképpen a kiterjesztett valóság terepén érdemes keresni, Hong szerint ebben ugyanis sokkal jobb üzleti lehetőségek rejlenek.

A Samsung hologram technológiája állítólag "nagyon, nagyon realisztikus" lesz, köszönhetően az általuk fejlesztett light field (fény-tér) motornak. Hong itt elsősorban egy floridai startup, a Magic Leap nevét emelte ki, ám konkrét partneri viszonyra irányuló tervekről nem tett említést. Az eddigi információk alapján az új Gear VR akár már februárban, a Mobile World Congress során bemutatkozhat, a HoloLens riválisa azonban még a távoli jövő ködébe vész.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.