Hirdetés

Az örök vita: töltsd vagy ne töltsd az akkut?



|

A laptop-akku töltéséről és tárolásáról sokan sokfélét mondanak - ideje tisztázni a helyzetet.

Hirdetés

Hirdetés

A laptopok akkumulátorainak töltéséről és tárolásáról sokan sokfélét mondanak - vannak, akik szerint hálózati áramforráson tilos a géphez csatlakoztatni, mások szerint nem szabad 25 százalékos töltöttségi szint alá engedni az energiaforrást. Mivel ezzel a témával kapcsolatban mindenkitől mást hallani, úgy döntöttünk, hogy egyszer és mindenkorra tisztázzuk, mi is az igazság. 

 

Memóriaeffektus és konnektor

Első körben azt a mítoszt kell ledönteni, hogy a lítium-ionos akkumulátorok memóriaeffektus szerint működnek, ezért teljesen le kell őket meríteni, majd feltölteni. Ez csak a régi, nikkel-alapú akkukra igaz, jelen esetben akár komoly kárt is jelenthet ez a fajta használat. A modern lítium-ionos akkuk teljesítményére nincsen hatással, hány százalékon kezdjük el tölteni őket. 

 

Vegyük-e ki a notebook akkumulátorát, ha hálózati áramforráson használjuk?

Ez a helyzettől függ, ezért a válasz igen is, meg nem is. A teljesen feltöltött akkunak hálózatra dugva sem lesz baja, ugyanis a 100% elérése után nem kap több áramot, az már csak a rendszer tápjához jut el. Az akku számára valójában a hőmérséklet okoz károkat, pontosabban rövidíti az élettartamot. Normál használat esetén (CPU 40 Celsius-fok körül, HDD 50 Celsius-fok körül) nyugodtan maradhat az akku a helyén, de intenzívebb használatnál (például játékoknál) már ajánlott kivenni, és hűvös helyen tartani. 

 

Játéknál már nem árt kivenni

 

Van ugyanakkor még egy tényező, amit nem árt számításba venni. Amennyiben olyan helyen élünk, ahol gyakran van áramszünet, akkor az akkumulátor megvédhet minket a gép hirtelen kikapcsolásától. Természetesen még jobb megoldás lehet, ha beruházunk ebben az esetben egy szünetmentes tápegységre. 

 

Merülés és újrakalibrálás

Mi a helyzet a töltéssel és a merüléssel?

A teljes lemerítést a notebook kikapcsolásáig ha lehet, el kell kerülni, ugyanis ez veszi legjobban igénybe az effajta akkumulátorokat. A lítium-ionos megoldások sokkal jobban szeretik a gyakori töltéseket ahelyett, hogy lemerítenénk, majd teljesen feltöltenénk őket. A notebookos akkuk rendelkeznek egy kapacitásmérővel, ami arra hivatott, hogy tájékoztasson minket, mennyi energiát tárol még pontosan az akku. A töltési és merülési ciklusok számának emelkedésével ugyanakkor ez a mérő idővel pontatlanná válik.

Néhány laptop a BIOS-on keresztül biztosít lehetőséget ennek az újrakalibrálására, de semmi ördögi dologra nem kell gondolni ennek kapcsán. Tulajdonképpen elegendő, ha minden 30 merülési ciklusban egy alkalommal szünet nélkül teljesen lemerítjük az akkut, majd teljesen feltöltjük azt. Ennek semmi köze a memóriaeffektushoz, csupán azért van rá szükség, hogy a kapacitás mérése újra pontos legyen. Amennyiben a mérő pontatlan, a kijelzett százalékos értékek sem lesznek valódiak, a gépünk pedig már akkor váratlanul kikapcsolhat, amikor a rendszer szerint még 10 százalékos töltöttségünk van. 

 

Idővel lehetnek meglepetések

 

A merülési ciklusok egyébként az akku kapacitásának teljes elhasználását jelentik, de nem feltétlenül egyszerre. Amennyiben például 50 százalékra merítjük, majd feltöltjük, az még nem számít egy ciklusnak, így azt elérni akár több napba is telhet. 

 

Hogyan kalibráljuk újra az akkumulátorunkat?

Első lépésben teljesen töltsük fel. Ezután hagyjuk legalább két órát még töltőn, hogy az akku le tudjon hűlni a töltés után. A gépet ekkor is a megszokottak szerint lehet használni. Az idő leteltével húzzuk ki a töltőt, majd állítsuk be a Windowsban, hogy 5 százalékos töltöttségnél (ha nincs 5, akkor növekvő sorrendben a legközelebbi értéket válasszuk) hibernálja magát a rendszer. Amikor ezt a pontot később elérjük, hagyjuk legalább 5 órán át hibernált állapotban a gépünket. Ezt követően csatlakoztassuk hozzá a töltőt, és töltsük fel teljesen az akkut. 

 

Nyáron ne hagyjuk az autóban

 

Az újrakalibrálás után az akku használtsági mutatója magasabb lesz, ez viszont természetes, hiszen már a valódi adatokat mutatja. A lítium-ionos akkumulátorok általában 200 vagy 300 merülési ciklust bírnak, idővel pedig veszítenek a kapacitásukból. Sokan úgy gondolják, az újrakalibrálás a magasabb használtsági szint miatt káros dolog, de ez nem igaz. A valóságban ezzel nem rontunk az akku teljesítményén, hanem elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket, mint például azt, hogy 30 százalékról hirtelen 0-ra merüljön az akku. 

 

Tárolás

Mit csináljunk az akkuval, ha hosszabb ideig nem akarjuk használni?

A gyakran emlegetett 40 százalékos töltöttséget csak ebben az esetben szokták igazából ajánlani. Nem is ez a fontos ugyanakkor, hanem inkább az, hogy tiszta, és a lehető legszárazabb helyen tároljuk az akkut. Erre a célra választhatjuk a hűtőt is (0 és 10 Celsius-fok közötti hőmérséklet esetén), de csak akkor, ha az akkut teljesen elzárjuk bármilyen párától vagy nedvességtől. Mivel a meleget nem bírják az effajta eszközök, ezért a létező legrosszabb, ha egy forró nyári napon az autóban hagyjuk a notebookot. 

 

A hűtőben is elvan

 

Új akkumulátort csak akkor ajánlott vásárolni, ha már eléggé megadta magát a jelenlegi. Ellenkező esetben a kihasználatlanság miatt tovább romlana az eddig használt darab. Ha megvettük a csereakkut, és valamelyiket hosszabb ideig nem használjuk, mindenképp ajánlott a fentiek szerint tárolni. 

A Windows Vistával és az utána következő rendszerekkel kapcsolatban elmondható még, hogy az akkumulátorról való használat során van néhány eleme a rendszernek, ami jobban igénybe veszi az energiaforrást. Az Aero funkció számára szükséges a grafikus kártya ereje, a SuperFetch, ReadyBoost és SearchIndexer szolgáltatások pedig a merevlemezt dolgoztatják sokat, növelve az energiafogyasztást, csökkentve az üzemidőt. 

 

Ti hogyan tároltátok eddig a notebookotok akkuját?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.