Hirdetés

Blu-ray hegemónia - egyelőre várat magára



|

A nyáron lesz hat éve, hogy kijött az első Blu-ray lejátszó, illetve megjelent az első "kék korongra" kiírt film.

Hirdetés

Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban, illetve Kanadában adták ki a legtöbb Blu-ray filmet tavaly, összesen 3500 különböző címből válogathattak a HD minőségre vágyó felhasználók. A technológiát 2001-ben jelentették be (a Blu-ray Disc Association tagjakén 2002-ben többek között a Panasonic, a Sony, a Sharp és a Samsung is teljes mellszélességgel mögé állt), de az igazi áttörést a Sony játékgépe, a Playstation 3 hozta meg, mivel abban már alapból volt egy lejátszó. A nagy konkurens (Microsoft) a Toshiba rendszerét a HD-DVD-t támogatta, de 2008-ban kénytelen volt visszavonulót fújni és átengedni a Blu-raynek az egyeduralmat.

 

 

Ezután az összes nagy hollywoodi stúdió áttért a Blu-ray formátumra. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Blu-ray egyeduralkodó legyen, de igazi áttörés ezidáig nem történt. Sokan a viszonylag magas árat tartják felelősnek, amiben lehet is valami, hiszen néhány Blu-ray kiadványnak aránytalanul magas volt az ára. A történet persze itt nem ér véget, mivel a felhő alapú szolgáltatások várhatóan újabb veszélyforrást jelentenek a digitális hordozókra, az Apple például egyértelműen megmondta, hogy a jövő a felhőben leledzik.

 

Az elmúlt év azonban változást hozott. Habár a Blu-ray filmek árai még mindig az egekben vannak. A Blu-ray írók és asztali lejátszók már a megfizethető kategóriában találhatóak meg. Egy 3D-s, okostévé funkcióval rendelkező, Wi-Fi-képes asztali lejátszó például már körülbelül 35 ezer forintért beszerezhető. A PC World márciusi számában bővebben foglalkozunk a témával, megnézve azt, hogy jelenleg melyik a lejátszó a legjobb vétel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.