Hirdetés

Magyarországon elsőként teszteltük: AMD Quad FX



|

Tesztünkből kiderül, sikerrel járhat-e az AMD 4x4 platformja az Intel Core 2 Quaddal szemben.

Hirdetés

 

 

Számtalanszor emlegettük már az AMD új platformját internetes weboldalunkon és az újság „Friss” rovatában is, mostanra viszont – Magyarországon először – kézzelfogható eredményekkel is tudunk szolgálni. November harmincadikán jelentették be hivatalosan a Quad FX-et, amely mint az előzetes hírekből már kiderült, 2 darab duplamagos Athlon 64 X2 központi egységgel száll harcba.

 

4x4.jpg

 

Kezdettől fogva kétkedve gondoltunk a megoldásra, ugyanis azon kívül, hogy két darab processzort legyártani jóval nagyobb költséggel jár, sok más eszköz esetében is árnövekedéssel kell számolnunk a redundancia miatt. Nagyobb tápegység, drágább alaplap; dupla foglalat, lapkakészlet, tápellátás, és a gép belsejéből is duplaannyi hőt kell elvezetni. Ezek sajnos nem csak a nagyobb gyártási költségen és végfelhasználói áron jelentkeznek, hanem a magasabb áramfogyasztáson is, és akkor a zajterhelésről még nem is beszéltünk.

 

quadfx1.jpg

 

Fontos továbbá megemlítenünk, hogy bár eddig mindenhol 4x4 néven emlegettük a technológiát, valójában Quad FX lett a végleges elnevezés. Ennek egyszerű jogi okai vannak; valószínűleg már Jeep terepjárókkal kapcsolatban is hallottuk a 4x4-et mint termékmegnevezést. Az AMD csupán rövid leírásra használja - 4x4, azaz 4 mag, 4 videokártya, 4 darab memóriamodul és 4 merevlemez. Kissé morbid elképzelés a jövő játékosoknak szánt asztali gépéről.


 

Tesztgépünkben két darab Athlon 64 FX-74 központi egység dolgozott. Ezekben két darab mag található, amelyek 3 Gigahertzes órajelen üzemeltek, de költséghatékonyabb megoldások is rendelkezésre állnak a Quad FX-hez: a 2,6 GHz-es Athlon 64 FX-70, valamint a 2,8-as FX-72 – mindegyik az új, 1207 csatlakozós foglalatot használja majd, amely az eddigiektől eltérően már nem Socket jellegű, ugyanis az Intelekhez hasonlóan ebben az esetben is az alaplapon találhatók a tűk, a processzor alja pedig tükörsima. Az árakkal az AMD nem véletlenül nem dicsekszik, hiszen a csúcsmodell FX-74-csomag 1000 dollárba, azaz több mint 200 ezer forintba kerül, míg a belépőszintnek számító FX-70 „csak” 600-ba, azaz 120 ezer forintba.

 

quadfx13.jpg

 

 

Mindehhez természetesen speciális alaplap is dukál, esetünkben az SLI-képes nForce 680a lapkakészlettel szerelt ASUS L1N64-SLI WS. Jól látható rajta, hogy komoly feladatokra rendeltetett: a két foglalat mellett két darab, vörösréz bordával és külön radiális ventilátorokkal hűtött tápellátó található. Négy darab memóriafoglalat áll rendelkezésre, a maximális teljesítmény elérése érdekében ezeket mind érdemes megtölteni RAM-modulokkal – újabb költséghatékony megoldás. A két darab nForce 680a lapkához csak az egyik processzor csatlakozik közvetlenül, a másik központi egység csak ezen keresztül éri el a a merevlemezt és a grafikus kártyákat. Egyébiránt felettéb jól felszerelt egység: 4 16x-os PCI Express csatoló, 12 darab SATA II csatoló, 2 darab gigabites hálózati egység, valamint 8 csatornás, optikai kimenettel is ellátott hangkártya áll rendelkezésre. Sajnos előzetes várakozásaink beigazolódtak, valóban jelentősen drágábbak a 4x4-es alaplapok – a szóban forgó példány 480 dollárba kerül majd, ami itthon legalább 100 ezer forintos végfelhasználói árat jelent­.

 

quadfx10.jpg

 

 

A grafikus kártyákkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk egy érdekességet: a Quad FX jelen állapotában csak NVIDIA grafikus gyorsítókkal képes együttműködni, és ez így is lesz, amíg csak az nForce 680a áll rendelkezésre. Nincs ezzel semmi probléma, hiszen akár GeForce 7-et vagy 8-at társítunk hozzá SLI elrendezésben, jelentős játékteljesítmény áll majd rendelkezésünkre. Azonban ha arra gondolunk, hogy az AMD nemrég vásárolta fel az ATI-t, rögtön nagyobb csattanója van a dolognak. Bár erről még pletykaszintű információink sincsenek, az AMD feltehetőleg a közeljövőben megjelenteti CrossFire-képes lapkakészletét is, így orvosolva a presztízsveszteséget okozó „problémát”. A memóriákról még nem beszéltünk, ezek a Corsair legújabb Dominator 8500C5D moduljai, szám szerint négy darab 1 gigabájtos példány – kétségtelenül az egyik legjobb, bomba áron – darabja közel 60 ezer forint.

 

quadfx11.jpg

 

A tonnányi eszközt energiával is el kell látni, ehhez egy kisebb erőmű méreteivel vetekedő, 1 kilowattos – 1000 wattos – egységet alkalmaztak a mérnökök. A két processzor jelentősen több áramot vesz fel, így a 24 pólusú ATX csatlakozón kívül egy - eddig általában csak a szerverekben használt - 8 pólusú EPS12v dugaszt is csatlakoztatnunk kell. Többet erővel, mint ésszel: bölcs mondás. A gép további alkatrészei tulajdonképp már említésre sem méltóak, 2 darab Raptor II merevlemez, valamint egy egyszerűbb Western Digital gondoskodik a gyors betöltésről. Mindezt egy gigantikus méretű és súlyú Thermaltake Armor házban képzeljük el.


A gigantikus méretű burkolat már önmagában félelmet kelt. Összeszerelés után a tápegységet ipari méretű kapcsolóval helyezhetjük áram alá, a bekapcsológomb benyomása pedig beindítja az apokalipszist. Felordít az alapjáraton sem túl csendes 12 darab ventilátor, amelyek a megfelelő hűtésről gondoskodnak – a rendszer viszont a Raptor merevlemezeknek hála villámgyorsan betölt. Tesztünkben elsősorban processzorigényes alkalmazásokkal mértünk, hiszen ezen a téren történt a fejlődés.

 

quadbmp.jpg

 

Tesztkonfguráció:

  • ASUS L1N64-SLI WS alaplap
  • 2 x AMD Athlon 64 FX-74 processzor
  • 4 x 1 gigabájt Corsair Dominator 8500 C5D memória
  • 2 x NVIDIA GeForce 7900 GTX grafikus kártya
  • 2 x Western Digital Raptor 150G
  • 1 x Western Digital Caviar 500G
  • Turbo-Cool 1 kilowattos tápegység
  • Windows XP SP2 (angol)

 

Szintetikus tesztprogramok:

  • 3DMark06 CPU teszt
  • Everest 3.50
  • SiSoft Sandra 2007 Lite
  • CineBench

 

Alkalmazástesztek:

  • 3ds Max 9
  • Abby FineReader 8
  • Adobe Photoshop Elements 5.0
  • DivX Converter
  • Windows Media Encoder 9
  • Lame Encoder 3.96
  • WinRar 3.61

 

kvad.jpg

 

Az Intel technológiai szempontból számos helyen körözi le riválisát, ez pedig egyértelműen a fejlettebb gyártástnak köszönhető. Már nyáron is nyilvánvaló volt a kék óriás előnye, de igazából csak mostanra ütközött ki az, hogy mekkora előnyt jelent a 65 nanométeres technológia, amelyet az AMD legelőször decemberben tud majd piacra dobni.

 

quadfx7.jpg
Balra a Core 2 Quad (Intel Kentsfield, Socket 775), jobbra pedig az AMD Quad FX egyik fele (AMD Windsor, Socket F)

 

A Quad FX platform hosszútávú reménysége a körülbelül egy év múlva megjelenő Agena FX, amely már egy lapkán egyesít négy magot. Az Agena FX 2 megabájt másodszintű és 2 megabájt harmadszintű gyorsítótárat tartalmaz majd, legnagyobb induló órajele pedig 2,9 GHz lesz. Természetesen számíthatunk 4x4 támogatásra, ami ebben az esetben már nyolc magos rendszert jelent: az Intel is körülbelül ekkorra tervezi hasonló egységének megjelentetését. A foglalat már érdekesebb kérdés, hiszen az útitervek csak annyit említenek, hogy "Socket 1207+". Ez valószínűleg azt jelenti, hogy régebbi Socket F alaplapokban is használhatjuk az egységet, de a vele megjelenő új szabványokat - például a HyperTransport 3.0-át - már nem.

3DMark06 CPU eredmény

 

quad_core_3dm06_cpu.jpg

 

Cinebench képgenerálás

 

quad_core_cinebench.jpg

 

Everest memóriateszt (másolás)

 

quad_core_everest_copy.jpg

 

 

Everest memóriateszt (késleltetés)

 

 

quad_core_everest_latency.jpg

 

Everest memóriateszt (olvasás)

 

quad_core_everest_read.jpg

 

Everest memóriateszt (írás)

 

quad_core_everest_write.jpg

 

Everest processzorteszt (aritmetika)

 

quad_core_everest_cpu.jpg

 

Everest processzorteszt (lebegőpontos)

 

quad_core_everest_fpu.jpg

 

SiSoft Sandra processzorteszt (aritmetika)

 

quad_core_sisoft_cpu_Arit.jpg

 

SiSoft Sandra processzorteszt (lebegőpontos)

 

quad_core_sisoft_cpu_MM.jpg

 


 



3ds Max 9 renderelés

 

quad_core_3dsmax.jpg

 

DivX konvertálás HD minőségben

 

quad_core_Divx.jpg

 

WinRAR tömörítés

 

quad_core_WinRAR.jpg

 

Lame MP3 tömörítés

 

quad_core_lame.jpg

 

Windows Media 9 konvertálás

 

quad_core_wmv9.jpg

 

ABBY FineReader teszt

 

quad_core_ABBYY.jpg

 

Adobe PhotoShop Elements teszt

 

quad_core_PSelements_2.jpg

 

 

 


Mint a teszteredményekből is látszik, a Quad FX a legerősebb platform, amivel az AMD az utóbbi időben előrukkolt. Bizonyos területeken - gondolunk itt elsősorban az elsősorban memóriaírásra támaszkodó programokra - képes megelőzni az Intel platformját. Átlagos használat közben viszont közel sem ilyen rózsás a helyzet, ami feltehetőleg a kiforratlan meghajtóprogramoknak tudható be. Rövidesen talán várható némi javulás, de ez semmiképp nem lehet elegendő ahhoz, hogy a két rendszer közti különbséget teljesen, vagy egyáltalán behozza. Még ha valamilyen csoda folytán így is történne, nem elhanyagholható tény a 4x4 jelentősen magasabb ára, valamint a közel kétszeres fogyasztás és hőtermelés. Komoly problémába ütköztünk tehát, amikor a gép előnyeit kellett volna kiemelnünk, hiszen ebben a kategóriában egyetlen vetélytársa lenne, az Intel Core 2 Quad - ezzel szemben azonban gyakorlatilag semmilyen területen nincs fölényben.

 

quadfx14.jpg

 

 

 

Ezek után kíváncsian várjuk az AMD natív négymagos lapkáit, amelyekkel hasonló, otthoni asztali gépekbe szánt formában legelőször csak közel egy év múlva találkozhatunk. A Quad FX addig is csak egy érdekes asztali platform marad, amellyel az AMD legmodernebb szerverekbe szánt megoldását demonstrálja a nagyközönség számára - megvásárolni ugyanis biztosan csak a fanatikus AMD rajongók fogják.

 

A 4x4-ről készült videotesztünket megtekinthetik a PC World TV-ben.

 

 

Lakatos Gergely és Papp Gábor

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.