Hirdetés

Smart Connect és Rapid Start az Inteltől



|

Két új érdekes technológiát mutatott be az Intel a Computex-en.

Hirdetés

Sorban érkeznek a közlemények a jelenleg zajló Computex-ről, melyek között néhány forradalmi bejelentés is helyett kapott. Habár utóbbit az Intelről jelenleg nem mondhatjuk el, ettől függetlenül néhány igen figyelemfelkeltő dolgot sikerült összeszedniük.

Az egyik ilyen a Smart Connect nevű megoldás, mely alvó üzemmódban figyeli azokat az alkalmazásokat és webes szolgáltatásokat, melyekbe be vagyunk jelentkezve (például egy e-mail kliens, vagy egy böngészőben megnyitott Facebook/Twitter oldalt). Az ilyen állapotban letöltött információkat akkor is meg tudjuk tekinteni, ha távollétünkkor az internetkapcsolat megszakadt.

 

 

 

Forrás: Engadget

A Rapid Start is az alvó módhoz kapcsolható, mely nemes egyszerűséggel annyit tesz lehetővé, hogy körülbelül 5-6 másodperc alatt harcra kész állapotba kerüljön a gépünk, a hibernálás megszakítását követően.Ennek ellenére a "fagyott állapot" nem igényel semmilyen energiát, ugyanis az eszközök fogyasztása pontosan 0 ekkor.

Mindkét technológia főleg a notebookok esetén lehet kiemelkedően fontos, így ennek tudatában az Intel folyamatosan be is fogja ezeket vezetni, a Sandy Bridge-es, Windows 7 operációs rendszerrel szerelt gépeiben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.