Olcsón hoz 5G-t a Xiaomi Mi Mix 3 5G
Az 5G-s okostelefon globális ára 599 euró lesz, Svájcban pedig pont ma jelent meg a boltokban.
Az 5G-s okostelefon globális ára 599 euró lesz, Svájcban pedig pont ma jelent meg a boltokban.
Ausztriából indult, mára globálissá és világszerte ismerté vált az idén 15 éves Emsisoft. Ez esetben az ünnepelt ajándékoz, egy éves licencet decemberi magazinunk olvasóinak.
Amerikában a Microsoft felküzdötte magát az öt legnagyobb PC-s gyártó közé. Globálisan viszont teljesen más az összkép.
Az elemzők szerint a Huawei a harmadik negyedévben is megelőzi a globális okostelefon-piacon az Apple-t.
Az IHS Markit elemzői szerint jelenleg az Apple és a Samsung készülékek uralják a globális piacot.
Az idei első negyedévben globális szinten 88 százalékkal több okostelefont szállított le a kínai óriás.
A pletykák szerint globálisan ez a két okostelefon lenne a Nokia nagy fegyvere, de időközben a Nokia X6 nemzetközi megjelenését is elkezdték fontolgatni.
Az idei első negyedévben 2,9 százalékkal zsugorodott a globális okostelefon-piac, amelyet továbbra is a Samsung vezet.
A mobilpiac globális, negyedik negyedéves nyereségének 35 százaléka az iPhone X-nek köszönhető.
Márciusban globális szinten 3,5 százalékkal kevesebb memória gördül le a futószalagokról.
Még az idén elindul országunkban a Lego gyerekbarát közösségi oldala, erősítette meg kérdésünkre Rob Lowe, a dán cég Life divíziójának globális vezetője.
Ez az első alkalom, hogy egy magyar ifi robotépítő csapat győzedelmeskedett egy globális versenyen.
A mobilpiac globális profitjának 83 és 13 százaléka kerül a két óriáshoz.
A kifinomult Fireball kártevő egy kínai cégtől származik, és óriási károkat okozhat a világ minden részén.
Kivonul a Szilícium-völgyből a gyártó, pedig nem is olyan régen globális letámadásra készült.
Márciusban globálisan is elindul a Huawei P9 készülékek frissítése a Google Android 7.0 operációs rendszerére.
Globálisan érkezik a Nokia 6, amit a Nokia 5, a Nokia 3 és a felújított Nokia 3310 kísérnek.
2012 óta a globális PC-s eladások minden egyes évben csökkennek.
A kínai cég az első CES kiállítására készül - egy új, globálisan megjelenő terméket is ígér.
Globálisan 700 millió eszközön fut a kínai AdUps cég kémkedésre is alkalmas frissítőszoftvere.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.