Vékony SATA SSD a Viking Modulartól
A Viking Modular vékonyított SSD-je körülbelül a fele a szokásos meghajtók méretének.
A Viking Modular vékonyított SSD-je körülbelül a fele a szokásos meghajtók méretének.
Az ASUS nem csak a harmadik legnagyobb notebookgyártóvá akar válni két éven belül, hanem az Apple nyomdokaiba akar lépni. Még pontosabban fogalmazva a tajvani gyártó olyan Apple termék alternatívákat akar kínálni, melyek hardver és szoftver szempontból a felhasználók számára sokkal nyitottabbak lennének, mint az amerikai gyártó termékei.
Ha sokszor használjuk ugyanazt a mappát, vagy sok mappát használunk, fárasztó lehet minden kijelentkezés és újraindítás után megnyitni őket. Apró trükk arra, hogyan automatizáljuk a folyamatot.
Az LG termékek java része egy közel 300 négyzetméteres bemutatóteremben nézhető meg és próbálható ki, amely a nyitvatartási időn belül bárki számára nyitva áll.
Egy internetes újság tesztjeivel azt bizonyította, hogy az Intel SSD-k nem bírják a hosszú távú, nagyfokú használatot. Az Intel szerint a tesztek nem tükzörik a valóságot.
Nyitott, furcsa külsővel megáldott házat mutatott be az Antec.
A letörölhetetlen, más programok által megnyitott állományokat listázza ki ez az alkalmazás.
Az új-zélandi fiatal egymillió gépet fertőzött meg. és indított velük DoS-támadásokat.
A Xara ismét bebizonyította a régi igazságot: sok kicsi sokra megy. Az apró javítások néha többet érnek egy új verziónál!
Megnyitotta meg kapuit a tajvani Computex kiállítás, Ázsia legnagyobb és a világ második legnagyobb IT seregszemléje. Munkatársunk képriporttal jelentkezik a helyszínről.
Ezen Firefox kiegészítő használatával könnyebben eligazodhatunk a rengeteg megnyitott ablak között.
Szokás szerint, az Intel a félig hivatalos 0-dik nappal nyitotta meg fejlesztői fórumát. Mi is tudósítunk, mégpedig egyenesen a helyszínről.
A magyar antivírus termék immár Novell Netware alatt is bizonyított
Tegyük fel, hogy van 15 Adobe InDesign CS2 dokumentumunk, és egyszerre szeretnénk elmenteni őket.
A második nap a digitális vállalatokról és otthonokról szólt, amelyet az IDF egyik szülőatyja (és a Digital Enterprise Group vezetője), Pat Gelsinger nyitott meg.
Az első napot az előszó után Paul Otellini nyitotta meg, amelyben átfogó képet próbált nyújtani arról, hogy milyen fejlesztések várhatóak az Inteltől.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.