Windows Phone 7: senki sem marad le semmiről
Közvetlenül a Microsoft felelős az új platform frissítéseinek kiadásáért.
Közvetlenül a Microsoft felelős az új platform frissítéseinek kiadásáért.
Az alapítványnál rövidesen csak kutatási és fejlesztési, továbbá jogi tevékenységek fognak zajlani.
Megnövelt órajelekkel, de referenciahűtővel érkezik a HIS Radeon HD 6870 Turbo.
Igényes kialakítású házzal jelentkezik a Zalman: érkezik a teljesen fekete Z9.
A pletykák szerint egy rendkívül olcsó alaptelefonról van szó.
Béta megjelenés ide, vagy oda, a Microsoft kiadta az Internet Explorer 9 hatodik technológiai előzetesét.
A rendszer minden platformon egy lépéssel közelebb került a használhatósághoz.
Elfogadható árazás, és széles választék jellemzi a boltot.
Továbbá a nyereséges harmadik negyedév ellenére 1800 munkatársukat is szélnek eresztik.
Úgy tűnik, hogy a korábbi pénzügyi vezetőt nem csak ideiglenesen nevezték ki a helyére.
Hazánkból egyelőre nem érhető el az Nokia N8-on, és C7-en futtatható alkalmazás.
A finnek ismét a középkategóriában erősítenek egy korrekt tudású, érintőképernyős mobillal.
Az akkumulátor könnyen cserélhető, ettől függetlenül az akció garanciavesztéssel jár.
A speciális kiadású flash meghajtó óriási tárhelyét 24 karátos arannyal vonták be.
Az almás cég szeretné továbbá megakadályozni a felhalmozott készlet kiárusítását is.
Alighogy bemutatta a kínai gyártó a berlini IFA-kiállításon, mi máris vendégül láthattuk egy kis ismerkedésre az IDEOS-t.
Elsősorban teljesítmény és stabilitás szempontjából javult a böngésző.
Az XFX Pro Series PSU-k 650, 750 és 850 wattos kiadásokban lesznek elérhetőek.
Miképp változtatja meg a technika a látást, illetve hogyan segíti a vakok és gyengén látók életét?
Két egyedi változat is bemutatkozott a kifejezetten MMO-játékosok számára fejlesztett Nagából.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.