Lenovo ThinkPad X1 Nano G1 teszt - nem mindenkinek lesz telitalálat
Kicsi, erős, és rendkívül strapabíró az új ThinkPad, ami a prémium kategória felső szegmensét célozza meg.
Kicsi, erős, és rendkívül strapabíró az új ThinkPad, ami a prémium kategória felső szegmensét célozza meg.
Ezentúl lényegesen egyszerűbb lesz a Gmail rendszerében csatolt fényképeket közvetlenül a mappáinkba menteni.
A vállalat szóvivője erősítette meg a hírt egy új interjúban.
Az almás cég a jelek szerint jóval több telefont gyárt majd ilyen kijelzőkkel, mint a Samsung. A koreaiaknak ez azonban csak jól jön.
A Microsoft nem engedi el az összehajtható mobilját, most egy kifejezetten jópofa funkcióval bővítették.
Utoljára 2019-ben frissítette az Apple a legokosabb iPodot, de úgy tűnik, továbbra sem engedi el.
Az Egyesült Államokban egyedi, de vélhetően hatékony módon próbálják növelni az oltásra való hajlandóságot.
Kezdetben csak startupok repültek rá az Over Air Charging ötletre, de úgy tűnik, ma már a nagyobb techvállalatok is bőven látnak fantáziát a távtöltésben.
A cég egy héttel a támadás után sem talált jobb megoldást, mint hogy kielégítse a hackercsapat követelését.
Ahogy azt előre sejteni lehetett, a plasztikkártyánál több információval szolgáló alkalmazás is hasonló jogosítványokkal ruház fel bennünket.
Óvatosan, de támad a 21H1 update nyilvános változata.
Maga az Nvidia tette egyértelművé, hogy a saját videokártyáikból kispórolják az LHR kriptovédelmi technológiát.
A Microsoft megerősítette, hogy nem fejlesztik tovább az eredetileg két kijelzős eszközökbe szánt sallangmentes operációs rendszert.
Adathalász oldal jelent meg az eredeti oldal helyett.
Egyesek szerint ez a jövő fizetőeszköze, sőt igazából már a jelené. Másoknak viszont még a mögötte álló blokklánc technológia megértése is leküzdhetetlen akadályt jelent.
Jon Prosser, a népszerű tech videós és szivárogtató mutatta meg, milyen lesz a következő nagy frissítés.
Több informatikai rendszert is le kellett állítani, mivel egy bűnszervezet kiszemelte magának az országot.
Sőt, a gyártó időközben piacra dobott egy vadonatúj monitort is, ami akár 360 Hz-en is képes üzemelni.
Az igazi fizikai kapcsolat nélküli telefontöltés már itt lehet a küszöbünkön.
iOS-re és Androidra is megjelent a hivatalos, EESZT-hez kötött alkalmazás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.