Így fejlődött az idén 35 éves Windows az évek során
Mérföldkő a számítástechnikában, idegesítő hibahalmaz, vagy az Apple újabb koppintása? Bárhogy is nézzük, a Windows 95 jelentősége elvitathatatlan, 35 év visszatekintésével zárjuk 2020-at.
Mérföldkő a számítástechnikában, idegesítő hibahalmaz, vagy az Apple újabb koppintása? Bárhogy is nézzük, a Windows 95 jelentősége elvitathatatlan, 35 év visszatekintésével zárjuk 2020-at.
Még a watchOS 1.0 előtti, belső fejlesztésű rendszer futott az Apple Watch prototípusán, amelyről most több kép is előkerült.
Egy egykori Apple mérnök osztott meg pár képet arról, hogy milyen körülmények között készültek a korszakalkotó telefonok.
Ming-Chi Kuo, a neves elemző szerint a korábbi jelentések tévesek, csak a tőzsdei árfolyamot akarták felverni velük.
A Book by the Foot oldalán tematikusan rendelhetünk könyveket, a cég pedig abban is segít, hogyan rendezzük el őket, hogy jól nézzenek ki a webkamerán keresztül.
A vezetést szép csendben a MediaTek vette át, amelyik elsősorban az olcsó és középkategóriában teljesített jól. A korábbi listavezető, a Qualcomm viszont az 5G-képes mobiloknál tarolt.
Ha 2021-et legális Windows 10-zel vagy Office szoftverekkel szeretnéd indítani, ne habozz lecsapni a legjobb akcióra, ahol töredék áron vásárolhatsz!
Elrontotta a felvételt egy hívatlan járókelő, vagy csak szimplán akkora volt a tömeg, hogy nem sikerült jó képet készítened? A Franzis NEAT projects 1 Standard kisegít.
A Lego Mindstorms-szett a téma iránt érdeklődő gyerekek és az informatikatanárok új kedvence lehet.
Az európai teherszállító hálózat drónjai 2022-től állnak munkába, és akár 350 kilós küldeményeket is célba tudnak majd juttatni 24 órán belül.
A Trump-kormány összes korábbi bejegyzését archiválják, és más felhasználói-fiókokra költöztetik, tehát nem vesznek el teljesen.
A OnePlus ügyvezetője maga erősítette meg, hogy 2021 elején (feltehetően a OnePlus 9 szériával egyszerre) megérkezik a OnePlus okosóra.
28 hüvelykes lett a TUF Gaming VG289Q1A, ami 4K-s felbontású IPS-panellel dolgozik.
Szerkesztőink kedvenc filmjeiket kiválasztva szeretnék felhívni a figyelmet egy-egy alapítvány támogatására.
Ezt most maga Pete Lau, a OnePlus ügyvezetője erősítette meg. Okosórát már évek óta fontolgat a gyártó.
Két új szabadalmi bejegyzés arra utal, hogy az Apple fontolgatja a Touch ID-t és a kijelző alatti kamerát az Apple Watch okosóráknál.
A héten nem csak a Google szolgáltatásaival akadtak gondok. Közel hat órán át a Microsoft levelezőrendszerébe is nehezen lehetett belépni. A hiba főként európai felhasználókat érintett.
A jelek szerint persze nem Tesla-gyár épül az országban, de a gyártó aktuális állásajánlataiból kiderül, hogy hivatalos bemutató-szalon érkezhet a korábban már megszellőztetett szerviz mellé.
Az új iPhone-okban, illetve MacBookokban és Apple Watch okosórákban is használhatják majd a házon belül fejlesztett modemet.
Már a fejlesztők kezébe kerülhet a NextMind megoldása, ráadásul ezt még viselni sem olyan rettenetes, mint a korábbi próbálkozásokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.