Áramszolgáltatóvá válik a Tesla
A cég virtuális erőművekkel igyekszik kiegyensúlyozni a hálózatok terhelését.
A cég virtuális erőművekkel igyekszik kiegyensúlyozni a hálózatok terhelését.
A jelenlegi panelek nagyon nehezek, ami sokszor problémát jelent a felszerelésnél.
A szabályozás 2025 áprilisától lép életbe.
Megjelent a Firefox legújabb verziója, amely üdvözlendő extrákat is hoz a bugfixek mellett.
Ez az EU területén létesített eddigi legnagyobb Megapack-projekt.
A Synology DS923+ NAS sok szempontból kiemelkedő, nem csak biztonságot, de halk és energiatakarékos működést is ígér.
Nagy segítség lesz ez a memóriában, és az üzemidőben szűkölködőknek.
A német gyártó fejlesztése a 2025 végén megjelenő új modellekben debütálhat.
Az energiaközösség új fogalom, amivel sok helyen még csak ismerkednek. Egy magyar startup azonban már készül az önellátó energiarendszerek megjelenésére.
Végre online is elérhetővé tette a vállalat a részletes tájékoztatót, amiért eddig az ügyfélszolgálatokra kellett bemennünk.
A zéró emissziós mintavárosban innovatív technológiákkal kísérletezik a japán autógyártó, amelyek azonban nem mind a vezetéshez kapcsolódnak.
A természettől ellesett ötlettel jelentősen növelhető a megtermelt energia mennyisége.
Az otthon energiaegyensúlya kritikus hatással van a rezsinkre.
A megoldás óriási előnye, hogy nincs hozzá szükség ritka és drága alapanyagokra.
Az energiakrízisre reagálva szimpatikus programot indított a keresőóriás.
Érdekes ötletet dobott be az Xbox kizöldítésére a Microsoft.
Bivaly gaming PC-d van, de azért örülnél, ha nem fogyasztana indokolatlanul sokat? Megmutatjuk, mivel tudod a leghatékonyabban csökkenteni géped energiaéhségét.
Hosszú távon akár tízszer többe kerülhet gázzal fűteni, mint napenergiával.
Kétségbeejtően kevés az energiahatékonyság szempontjából megfelelő ingatlan.
Az enyhe ősz is besegített, sok helyen még nem kapcsolták be a fűtést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.