Egyben is lefotózták az iPhone 6-ot
Az első olyan képek kerültek elő, amelyeken egyben van az iPhone 6.
Az első olyan képek kerültek elő, amelyeken egyben van az iPhone 6.
A gyártó szeptember 3-án, a berlini IFA-n mutatja be az Android Weart futtató eszközt.
Az LG G Watch 2 a szeptemberi IFA kiállításon mutatkozhat be.
Az IFA kiállításon mutatkozik be a kijelző, természetesen csúcsfelbontással.
Összegyűjtöttük azokat a technikákat és szoftvereket, amelyekkel pár lépésben gyorsabbá tehetjük webes elérésünket PC-n és mobilon egyaránt.
Állítólag a Galaxy Alpha fémes kialakítását követi majd az új phablet.
1810 és 2915 mAh-s akkukat kínálhat a 4,7 és az 5,5 hüvelykes iPhone 6.
A cég honlapjára az előrendelhető okosóra mindeddig ismeretlen adatai is felkerültek.
Nagyon erős hardvert kap a Samsung következő csúcsphabletje.
Nem örült az Apple, hogy leleplezték az iPhone 6 érkezését.
A magas vételárért cserébe csak ehhez jár zafírüveges bevonat.
A WifiChannelMonitor minden fontosabb adatot kilistáz a vezeték nélküli hálózatról.
Thaiföldi események miatt úgy tűnik, a legtöbb országban már az első hullámban lesz iPhone 6.
Ismét Sonny Dickson szivárogtat, hitelesnek tűnő képeket.
A Downcount app megoldja Androidon, amit a beépített óra nem tud.
Hasznos segítség lehet a Whistle Phone Finder nevű app Androidon.
Igazi multifunkciós eszközként harangozta be új táblagépét, a 3 az 1-ben S100-at az MSI.
Gazdája által épített, speciális nyakörv segíti "munkájában" a hacker-cicust.
A Lumia 730 4,7 hüvelykes kijelzőt, 5 megapixeles előlapi kamerát kaphat és a legújabb Nokia firmware futhat rajta.
Újabb fotók kerültek elő az iPhone 6 kész hátlapjáról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.