Google Earth-ben kereshetjük meg a világ egyik legismertebb nőjét
Jó, annyit finomíthatunk, hogy azok számára ismert, akik már 40 felett vannak. De nekik vélhetően nagyon.
Jó, annyit finomíthatunk, hogy azok számára ismert, akik már 40 felett vannak. De nekik vélhetően nagyon.
Egy vizsgálat szerint az androidos antivírus-appok kétharmada nem működik megfelelően. A megfelelő védelem kiválasztásakor érdemes betartani egy egyszerű szabályt.
Az egészségügyi szakemberek úgy vélték, ha okoskütyük figyelik a felhasználókat, azok túl gyakran látogatnak majd a rendelőkbe, sok esetben feleslegesen. De vajon így történt?
Új ikonokat vezet be a Google, ezentúl egységes, lekerekített sarkú négyzet alakú lesz az összes androidos app és játék ikonja.
A The Verge összegyűjtötte a különféle összehajtható koncepciókat, és megpróbált azoknak egy gyűjtőnevet is adni.
Konzolokon, PC-ken és mobilokon is jobb játszani egy Nighthawk Pro Gaming XR300 routerrel, ami minimalizálja a pinget és a válaszidőt.
A szivárgások arra utalnak, hogy elöl-hátul dupla kamerát kapnak az új Google Pixel okostelefonok, a szelfikamerákat pedig a képernyő jobb felső sarkába rejtik.
A Qualcomm egyik vezetője elárulta, hogy már készülnek a 100+ megapixeles kamerával felszerelt okostelefonok, és hamarosan megérkeznek az első új szenzorok.
Miközben a Xiaomi áremelésekre készül, addig a Pocophone F1 Lite tarolhat a belépőkategóriás okostelefonok piacán.
Richard Yu leszögezte, hogy készek lecserélni az Androidot, amennyiben az Amerikával szemben folytatott jogi háborút elveszítik.
Új színben is elérhető lesz a P30 Pro, több meglepetésre is számíthatunk, illetve a kamerákról is minden kiderült.
Alaposan odacsaphat a Huaweinek és a többi gyártónak a Samsung a Galaxy S10 szériával, ami könnyen lehet, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb csúcsmobiljait felölelő sorozata lesz.
Több mint 150 millió alkalommal telepítették a felhasználók azt a nemrég felfedezett 206 appot, ami adware-t tartalmazott.
A Google Fit frissítése legalábbis azt ígéri, hogy megnyúlik a Wear OS rendszert használó okosórák üzemideje.
Összesen 6 béta lesz az asztali módot is tartogató Android Q-ból, aminek a végleges kiadása valószínűleg augusztus elején fut be.
A méregdrága összehajtható kijelzőhöz középkategóriás rendszerchipet társíthat a Motorola.
Az eddigi számadatok arra utalnak, hogy a szintetikus méréseken alulmarad a Huawei új csúcsmobilja a Galaxy S10-zel szemben.
A Phone Screen már benne van az Insidereknek szóló új előzetesben, az okostelefon képernyője így már a PC-re tükrözhető.
Egy új Feedback appon keresztül várja majd a visszajelzéseket a bétáról a Google annak érdekében, hogy az Android Q a lehető legjobb legyen.
A BlackBerry ügyvezetője is kételkedik abban, hogy mennyire akarnak az emberek összehajtható okostelefont.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.