Appot csináltak a Windows 95-ből
Windows, macOS és Linux rendszerekre is letölthető és telepíthető lett az app formátumba csomagolt Windows 95.
Windows, macOS és Linux rendszerekre is letölthető és telepíthető lett az app formátumba csomagolt Windows 95.
Az amerikai fiatalok beismerték, hogy okostelefon-függők, és azt is bevallották, hogy ez kezdi őket zavarni.
Belehúztak az oroszok: már kamerás összehasonlító is van az androidos csúcsmodellek részvételével.
A Xiaomi tőzsdére lépése óta ez az első beszámoló, amely ráadásul azt jelzi, hogy ügyesen taktikázik a cég.
Élőképek és kamerás minták is vannak, vezeték nélkül tölt majd a csúcskészülék, amelynek a kijelzőjébe hatalmas szenzorsáv lóg be.
A HMD Global szerint legalábbis a Nokia 6.1 Plus és 5.1 Plus érkezését várták igazán az emberek. Hivatalosan is bemutatkozott a két készülék.
A Google veterán mérnökei sem tudják, hogy mi lelte az óriás aktuális zászlóshajóit, amelyek közül sok szinte használhatatlanná vált.
Nagyon komoly teljesítménynövekedésre számíthatunk, ráadásul az új lapkák elképesztően takarékosak is lesznek.
Árulkodó volt az NVIDIA videós kedvcsinálója, illetve már képek is szivárogtak ki az új videokártyáról.
Raja Koduri és Chris Hook elérkezettnek látták az időt egy kedvcsináló közzétételéhez.
A prémium Core i7-9700K és Core i9-9900K modellekről is szivárogtak ki új információk.
Van, ahol már szét is szedték az új zászlóshajót: notebookszintű hűtésről beszélnek.
Az S Tollról és a kameráról is érdekes információk szivárogtak ki, és reklámképek is vannak.
A 2018-as IFA kiállításon mutatkozik be az új viselhető karkötő, de a renderelt képek már most kiszivárogtak róla.
Természetesen a Threadripper 2950X és 2990WX kicsomagolós videói már eltűntek, de a weben minden megmarad, például képernyőképek formájában.
Az okoshangszórók mostanában új divatot hoztak, de az még újabb elképzelés, hogy a hang mellett képet is szolgáltassanak. Pedig már van ilyen, mutatjuk is.
Kínában debütált az áttetsző hátlappal rendelkező okostelefon, és a jelek szerint elképesztően népszerű.
Erről a tokgyártók renderelt képei árulkodtak. A kijelzőbe belógó szenzorsáv is látszik.
Nyugalom, azért nagy probléma nincs, valószínűleg trollok tanították hülyeségekre a mesterséges intelligenciát. Volt már ilyesmire példa, azt is befoltozták.
Kiszivárogtak a Samsung következő csúcstáblájának a specifikációi - ezek alapján hatalmas lesz a Galaxy Tab S4 akkumulátora.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.