Magyarországon is kapható lesz az Asus Ally, ráadásul hamarabb, mint gondolnád
Az Asus megerősítette, hogy minden piacon elérhető lesz a kézikonzol.
Az Asus megerősítette, hogy minden piacon elérhető lesz a kézikonzol.
Az új megoldás alkalmas lehet az önvezető autókhoz is.
Meglepően sok hír foglalkozik manapság az Intellel, miszerint nagy gondban van a világ egyik legnagyobb processzorgyártója. Valóban egy nehezebb időszakról van szó, amiből a kiút gondos tervezést és végrehajtást igényel.
Rohamos tempóban fejlődnek a mesterséges intelligenciák, és senki sem tudja, mi lesz ebből.
Felmérték, hány magyar autós magyar autós gondolja, hogy jobban vezet másoknál
Egyes felhasználók már napok óta bosszankodnak a hiba miatt, de az Apple szerint csak néhány órája van gond.
Azt gondolod, elbutulsz, ha nem tartasz mindent fejben, elveszted az irányítást, ha nem emlékszel mindenre? Épp ellenkezőleg: produktívabbá és hatékonyabbá válhatsz, ha appokat hívsz segítségül.
Az internet veszélyes hely, ráadásul egy sor megoldás, amiről azt gondoljuk, hogy megvéd minket, nem nyújt tökéletes biztonságot.
Minden eddiginél fontosabb, hogy tudatosan használjuk az internetet - nem kell nagy dolgokra gondolni, pár apró szokás kialakítása is segíthet.
Az egykoron suta Windows Fényképek app mára kiforrott, így sokak számára tökéletes alternatíva fotóik kezelésére, rendszerezésére.
Színváltós és minták megjelenítésére is alkalmas óraszíjakban gondolkodik az Apple.
Persze nem csak kritikus gondolatai vannak Muskkal kapcsolatban az egykori Microsoft vezérigazgatónak.
Az egész világon gondot jelent a hatóságoknak az iPhone 14 ütközésérzékelési funkciója.
Az Nvidia már 2014-ben felkészítette arra a kártyáit, amire az AMD még 2017-ben sem gondolt.
Yann LeCun úgy gondolja, hogy az OpenAI nem igazán újította meg a szöveggenerátorok technológiáját.
Pont olyan, mint amilyennek gondolod, tehát az árához képest tökéletes.
Furcsa dolgokat produkál a méregdrága almás csúcstelefonok kijelzője.
Az elmúlt napokban nagyot ment a leolvadó PlayStation 5-ök híre, de azért nem eszik ilyen forrón a kását.
A csapból is az folyik, hogy mindenhol használj biztonságos jelszót, vagy ami még jobb, jelszókezelőt. De ezzel azért vannak gondok. Ez vár rád a jelszavakon túl!
Lehet, hogy most úgy gondolod, a Nintendo Switch nem való neked, de ha kipróbálod ezeket a játékokat, gyorsan megváltozhat a véleményed.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.