Minden, amit az Android 12-ről tudni érdemes
Az operációs rendszer történetének egyik legizgalmasabb frissítését ígéri a Google, a bétát pedig már telepíthetjük is.
Az operációs rendszer történetének egyik legizgalmasabb frissítését ígéri a Google, a bétát pedig már telepíthetjük is.
A Virgin Galactic eddig még csak tesztrepüléseket végezhetett, most viszont megadták az engedélyt az utasok űrbe repítésére is.
A Microsoft villámgyorsan beépítette az AMD új technológiáját a Windows Game Developer Kitbe.
Ha gubanc van a gépigény kapcsán, lehet, hogy elég csak megváltoztatni bizonyos beállításokat.
Egy szivárogtató jóvoltából már a megjelenés előtt vethetünk egy pillantást a Galaxy Z Fold 3-ra és Flip 3-ra.
A mélytanulás technológiával ellátott Vid2Vid Cameo szolgáltatás demó verziója már ingyenesen kipróbálható bárki számára.
Erősebb masina fog kelleni az új operációs rendszerhez, mint elődjéhez.
Az AMD új technológiája komoly konkurenciát állít majd a DLSS-nek, ráadásul hihetetlenül gyorsan el is terjedhet.
A klaviatúra profi bűvölését hivatalos képzésen is el lehet sajátítani, de ha megspórolnánk a tanfolyam összegét vagy a kimozdulást, szoftverek segítségével otthon is pallérozhatjuk gépírói készségeinket.
Az egyik legfontosabb hétköznapi feladat máig megoldatlan a világűrben, de ez hamarosan változhat.
Egyre több tartományban sújtanak le a bányászfarmokra.
Hamarosan révbe ér egy német vállalat évek óta tartó innovatív fejlesztése.
Egyre elképesztőbb összegeket pörget az NFT-piac. Elmagyarázzuk, hogy pontosan mi ez és segítünk, hogy te is kivehesd a részedet belőle.
A digitális kiskedvencek új generációját még ebben az évben fogja kiadni a Bandai.
Az idő előtt kikerülő Windows 11 szoftver több veszélyt jelent, mint amennyi előnnyel szolgálhat.
Videóban mesélünk az LG C1-ről, a piac egyik kiemelkedő OLED tévéjéről.
A SYMFONISK lámpa-hangszóró és könyvespolc-hangszóró után most itt van a wifi hangszórós képkeretet.
Első alkalommal szerelték össze az SLS főbb elemeit, a NASA szerencsére fotóst is hívott.
Mázsás teher nyomja az új OnePlus mobil vállát: a cég régi hírnevét kell visszaállítania, amihez minőségi készülék kell arcpirítóan alacsony áron.
Okoseszközökkel felvértezve bringádat a túrázás és a napi szintű közlekedés is élvezetesebb - és ami még fontosabb - sokkal biztonságosabb. Mutatjuk a hozzávalókat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.