Részben leépíti az Xperia üzletágát a Sony
Továbbra is veszteséges a Sony mobilos ágazata, ezért a jövőben még kisebb erőkkel lesz jelen a piacon. Leginkább csak a prémium zászlóshajók maradnak.
Továbbra is veszteséges a Sony mobilos ágazata, ezért a jövőben még kisebb erőkkel lesz jelen a piacon. Leginkább csak a prémium zászlóshajók maradnak.
Újabb nagy elemzőcég jutott arra a következtetésre, hogy az okostelefonok egyre drágábbak.
A TSMC fuldoklik a készleten maradt chipekben, az emberek nem hajlandóak ilyen drága okostelefont venni - van olyan elemző, aki szerint az iPhone X már halott.
A mobilpiac globális, negyedik negyedéves nyereségének 35 százaléka az iPhone X-nek köszönhető.
A jelentések szerint az abszolút csúcsmodell vételára az 1200 eurót is meghaladhatja.
Itt a legújabb Sony zászlóshajó, 4K-s HDR-kijelzővel és dupla hátlapi kamerával, ami remekel kevés fény mellett.
Ilyen módban azonban senki nem használhatja a mostanában megjelent Xperia készülékek képernyőjét.
A Huawei Mate RS 6 hüvelykes OLED-kijelzője mindkét szélén le van kerekítve.
A Huawei Mate RS nem csak ilyen téren kivételes: két ujjlenyomat-olvasója (az egyik a kijelzőben) és mikrokapszulás hűtőtechnológiája is van.
A Google új Wear OS rendszerét futtatja az okosóra, amiből csak 2018 darab készül.
Az Apple állítólag sokat faragott a költségeken, és emiatt mérséklődhet az ára az iPhone X utódjának.
A pletykák szerint rövidesen újabb színben is vihető lesz az Apple legdrágább okostelefonja.
Az elemzők úgy gondolják, hogy a felhasználók nem viselik el a további áremeléseket, és, hogy az iPhone X a magas vételára miatt nem lett siker.
A becslések szerint 379 dollárba kerül összerakni egy Samsung Galaxy S9+ készüléket.
Ára még nincs, de alapvetően prémium tabletnek ígérkezik a Chuwi következő újdonsága.
A Piper Jaffray kiderítette, hogy miért nem elég népszerű az Apple iPhone X.
Robbanás előtt áll a használtpiac, és óriási lesz az érdeklődés az újracsomagolt modellek iránt is - mindez a méregdrága csúcskészülékeknek köszönhető.
A 13,9 hüvelykes laptop 3000 x 2000-es, szinte keret nélküli kijelzőt kapott, a kamerája pedig váratlan helyről ugrik elő.
A Sony a prémium készülékeihez 2 éves rendszertámogatást ígér - az olcsóbb modellek nem feltétlen kapnak annyi frissítést.
Egyelőre keveset tudunk róla, ára sincs, de sokan megőrülnek ezért a különleges iPhone X-ért, ami csak kevesek kezében lesz ott.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.