Súlyos hibát találtak a Windows Phone üzenetkezelésében
Akár egy szimpla SMS-sel is részben működésképtelenné tehetőek a mangós mobilok.
Akár egy szimpla SMS-sel is részben működésképtelenné tehetőek a mangós mobilok.
Tajvanon már kapható, ezen a héten pedig még négy további országban is elérhetővé válik a készülék.
A világháló létének köszönhetően nemcsak az országhatáron belül kereshetünk ajándékokat, hanem külföldi webáruházakban is. Kérdés azonban, hogy ezen esetben milyen jogaik vannak a cyberfogyasztóknak.
Megjelent az első, kizárólag az Android mobilos rendszernek szentelt magazin, 112 oldalon.
Egész pontosan 1992. december 3-án indult útjára az első üzenet.
Az elektronikus levelezés sok esetben egy nyitott könyv a kíváncsiskodók számára, hiszen megfelelő védelem hiányában az e-mailekben küldött bizalmas információk meglehetősen kiszolgáltatottak.
Jelen pillanatban nagy gondban az adattárolók piaca, hiszen az SSD-k és a HDD-k ára is magas.
Láttunk már projektort, szemetest, szennyestartót, DVD-lejátszót - valamiért R2-D2 slágertermék a Star Wars rajongók körében. Még akkor is, ha egy szék.
Az eddig ismert vírusoknál sokkal kártékonyabb jelenség tört be a népszerű közösségi oldalra: ismeretlen támadók hackjével pornó és véres fotók tömege árasztja el a Facebook üzenőfalát.
Az Apple iPod igazi sikertörténet. A készülék az elmúlt 10 évben a hordozható zenelejátszó szinonimájává vált, és olyan rendszereket taszított a feledésbe, mint a Zune. Írásunkban ezt az elmúlt évtizedet elevenítjük fel az iPod szemszögéből.
Ritkán tudunk a PC World olvasóinak egy teljes verziós, egy évig használható végpontvédelmi megoldást biztosítani, a mostani számunk azonban szerencsére kivételt jelent, hiszen az osztrák Emsisoft nemrég megjelent Anti-Malware szoftverét adjuk e hónapban ajándékba.
Ha számítógépünket naprakészen szeretnénk tartani, akkor előbb-utóbb alaplapot kell cserélnünk. Most ebben fogunk segíteni, néhány lépésben.
Az Android Market még egy ponton leküzdötte az Apple App Store alkalmazás boltot - egészen pontosan a letöltések számát illetően.
Szokatlan és furcsa ötlet, de nem reménytelen: a ReDigi arra vállalkozott, hogy használt, megunt zenéinket eladhassuk a neten, majd vehessünk újakat másoktól. De milyen egy használt MP3?
A Lytro egy forradalmian új fényképezőcsaláddal állt elő, melynek különlegessége, hogy a fénysugarak beesési szögét is rögzítik.
Az Apple állítólag még ezen a héten elhanyagolható frissítést hajthat végre a népszerű noteszsorozatán.
Ugyan csökkent a vállalat vesztesége, ám a jövőben túlságosan sok múlhat a Windows Phone 7-es mobiljaik sikerén.
Herman Cain, az egyik republikánus elnökjelölt egészen egyszerű ötlettel mentené meg a válsággal küzdő gazdaságot - olyan módszert vezetne be, amely a Sim City játékból már ismerős lehet.
Ezen felül a Motorola RAZR-re biztosan, és az ASUS Eee Pad Transformerre nagy valószínűséggel megérkezik az új szoftver.
Egészen érdekes elfoglaltságnak tűnik saját magunk által kreált figurákat nyomtatni 3D-ben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.