Készül a Mozilla újabb androidos böngészője
Az új androidos böngésző részleteit egyelőre nem ismerjük, de annyi biztos, hogy a neve nem Firefox.
Az új androidos böngésző részleteit egyelőre nem ismerjük, de annyi biztos, hogy a neve nem Firefox.
A véglegesített májusi adatok alapján az iPhone 8 egy hajszállal megelőzte a Galaxy S9+ készüléket.
Dél-koreai jelentések szerint a kínai cégek a Samsung és az SK Hynix szellemi tulajdonát igyekeznek minél előbb és hatékonyabban ellopni.
Nem sokkal az újabb fejlesztői előzetest követően a frissített nyilvános béta is befutott.
Nemrég egy durva szabályozási tervezetet küldött az Európai Parlament jogi bizottsága a törvényhozás elé. Szerencsére első körben leszavazták, de nincs még vége.
Nem túl meglepő módon saját kezelőfelületet húzott a rendszerre a dél-koreai gyártó.
Továbbra is zavarosak az Intel névadási szokásai. Előkerültek az első specifikációk is.
Ez egyben a negyedik fejlesztői előzetes, ami azt is jelzi, hogy rövidesen itt a végleges Android P.
Senki nem szeretné, hogy arra érjen haza, eltűntek az értékek a lakásból, szóval érdemes előre megfizetni a biztonságot.
A Windows 10 Feladatkezelője hamarosan a fogyasztást is mutatja, ráadásul folyamatokra bontva is látjuk majd az értékeket.
Többek között Európában is elérhető lesz a piros OnePlus 6, de a részleteket egyelőre nem ismerjük.
A Play Áruházban olyan androidos appokra bukkantak, amelyek alattomos módon különböző szolgáltatások előfizetésére szedik rá a felhasználókat.
A jelentések szerint tripla kamera kerül a készülék hátlapjára, illetve dupla kamera az előlapra.
Nem csupán a klasszikus Bond-filmekre igaz, hogy olyan technikák szerepelnek benne, melyek később a valóságban is megjelentek.
"Tudod, hol vagy? Olyan, mintha már jártál volna itt? Vagy úgy érzed, most látod először? A válaszaid fogják meghatározni, hogy meghalsz vagy túlélsz és megtalálod az Útvesztő középpontját. Alexa, nyisd meg a Westworldöt!"
A PC World Online főszerkesztője és a GameStar szerkesztője, BZ lesz a fesztiválon újdonságként elinduló Hello Hungary Village egyik műsorvezetője, érdemes lesz nézni őt!
Előkerült egy prototípus, ami állítólag arra utal, hogy milyen lesz a Samsung következő, keret nélküli kijelzős zászlóshajója.
Körömszakadtáig védett szellemi tulajdon harcol a szabadság és a kreativitás ellen, és egyelőre az előbbi áll nyerésre. Az új európai szabályozás olyan durva, hogy egyelőre még végrehajtani sem lehet.
Szokatlan kijelzővel és rejtett kamerákkal támad az Oppo csúcskészülék, ami igen drága. Van belőle Lamborghini-kiadás is.
Még a Vivo NEX-et is lekörözheti az Oppo új csúcsmodellje, amelynek az előlapja csupa kijelző lesz. Mármint tényleg, és nem csak ígérgetés szintjén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.