Együtt multizhatnak majd PS4 és Xbox One tulajok?
A Microsoft szerint jó volna, a Sony látszólag hajlandó tárgyalni az ötletről.
A Microsoft szerint jó volna, a Sony látszólag hajlandó tárgyalni az ötletről.
Az előrendelések minden várakozást felülmúltak.
Múltkori Windows 10 Mobile-tesztünk után nagyon sok hozzászólást kaptunk, hogy bizony jó rendszer az új Microsoft mobil OS. Megmutatjuk, nekünk mi tetszett benne és mit hiányolunk továbbra is.
Az elmúlt hetekben számos népszerű tartalomkészítővel is sikerült kibabrálni.
Indiában az elmúlt három évben 19 ember vesztette életét, miközben egy menő önarcképet akart készíteni.
Már nem luxus az SSD, de úgy tűnik, nehezen képes elszakadni a múlt szabványaitól, így pedig alig gyorsul. Idén végre megváltozik ez?
Két gyanús állomány is felbukkant a múlt héten kiadott buildben.
Rázhatnak a cég elmúlt 12 évben árusított egységei.
Rengeteget fejlődtek a PC-s hűtők az elmúlt években, de ez sajnos nem minden PC-be ért még el, többnyire a magas árak miatt. Az Arctic nem drága, mégis nagyon jó választás - megpróbáltuk megizzasztani.
Fura hardverekből sosincsen hiány a CES kiállításon és ez idén sem volt másképp. Az elmúlt héten sok-sok érdekes, új, izgalmas hardvert, szolgáltatást és technológiát bemutattunk nektek, és most kiemeljük az igazán furákat.
Gyorsan változó korunkban minden cég kénytelen időről időre megújulni. A változás gyakori, legyen szó technológiáról, környezetvédelemről vagy szemléletbeni kérdésekről. Hogy miként nézhet szembe ezzel hatékonyan egy irodatechnikai cég, arra Patkó Zsolt, a GLOBAL-UNION kereskedelmi vezetője válaszolt.
Igaz, hogy az androidos verziót portolták át, de megérkezett Chrome OS-re is.
A hírt maga a Pixel C fejlesztőcsapata árulta el.
Szimultán Androidon és iOS-en is elérhetővé vált a chatprogram.
A csúcstechnológiás LTE a multi-WAN feladatátvételnek köszönhetően folyamatos, ultragyors kapcsolódást biztosít
A Phanteks elosztójával szimultán két PC-t láthatunk el árammal.
Csak a múlt hónapban 65 millió kérés érkezett a Google-höz.
Egy fejlesztő szerint nem volt praktikus a multi-GPU-s támogatás.
A multiplatform címek jelentősen gyorsabban futnak Windows 10-en.
Szimultán Android 4.4 és Windows 10 is található a belépőkategóriás táblagépen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.