Részben nyilvánossá válik az idei E3 játékkiállítás
Méregdrágán adják majd a 15 ezer szabadon megvásárolható jegyet.
Méregdrágán adják majd a 15 ezer szabadon megvásárolható jegyet.
Kaliforniában, május 17-19. között rendezi a Google az idei I/O eseményét.
A Samsung elárulta, hogy nem az idei MWC-n rántja le a leplet az új zászlóshajóról.
A Vine Archive határozatlan ideig megőrzi a feltöltött videókat.
Állítólag az Androidot futtató MediaPad T3 debütálhat az idei MWC-n.
A Samsung és az LG már az idei évben kiadhatják az első összehajtható okostelefonjukat.
Megérkeztek a Microsoft és az Adobe idei első foltozásai.
Az SK Hynix bemutatott egy 8 GB-os LPDDR4X DRAM modult, amely az idei okostelefonokba kerül.
IP68-minősítést, NFC-t és ujjlenyomat-olvasót is kínálnak az idei készülékek.
Kiszivárogtak az új SoC érdekességei, pedig az idei CES még el sem kezdődött.
Eljött az idei utolsó pihenés ideje, erősen kezdődik majd a 2017-es év.
Az iFixit listájából kiderül, hogy az idei zászlóshajókat mennyire könnyű javítani.
A játék rossz értékelései miatt meredek tőzsdei lejtőre került a Nintendo.
A cég ügyvédei vizsgálják a vételi ár csökkentésének lehetőségét is.
Viszont a jövő héttől tisztán is telepíthető lesz a legutolsó kiadás.
Rengeteg sebezhetőséget szüntettek meg az idei utolsó patch kedden.
Az idei november a legjobb hónapja volt a redmondiaknak a Surface-eladásokat tekintve.
Az idei év végére a Föld lakosságának közel fele használja majd az internetet.
Egy szörny és egy üzenet szerepel az Apple idei ünnepekre összeállított reklámjában.
Jó ideig kevesen élvezhetik majd az Ultra HD-t, de nem csak a monitor miatt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.