Már tesztelhető az iOS 17.5, két fontos újdonságot is hoz a frissítés
Az Apple elérhetővé tette az iOS 17.5 első bétáját, valamint a többi almás operációs rendszerhez is érkeztek új tesztverziók.
Az Apple elérhetővé tette az iOS 17.5 első bétáját, valamint a többi almás operációs rendszerhez is érkeztek új tesztverziók.
180 Hz-es képfrissítés, 1 ms-os válaszidő és HDR10-támogatás: ez a monitor mindent tud, amire játékhoz szükség lehet. És még csak nem is drága.
Az új kommunikációs szabvány háromszor gyorsabb a normál 5G-nél.
Legutóbbi szerzeménye könnyed 731 millió forinttal rövidítette meg Szaúd-Arábia legfényesebb csillagát. Cristiano Ronaldót nemrég a vadonatúj Ferrari Daytona SP3-asával autókázva…
Meg sem próbálta rejtegetni a 7 éves modelleket, nem is maradt észrevétlen velük.
Nem csak az Apple társalapítójának szignója miatt érdekes a jelentős áron elárverezett relikvia.
Egészen az iPhone 17-ig kellhet várni, mire az Apple felveszi a tempót a Samsung aktuális csúcsmobiljával.
Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, 740 forintért vásároltunk kínai online shopból 65 wattos, 6 portos USB-villámtöltőt. És hogy mit kaptunk? Majdnem agyvérzést.
Összesen három régebbi rendszertől búcsúzik el az Epic Games Launcher, a Windows 10 egy kiadása is köztük van.
A Firefox és a Brave szerint érzékelhető a felhasználók számának megugrása az iOS 17.4 megjelenése óta.
A 71,3 éves ciklusban visszatérő objektum fényes csillagok mellett elhaladva válik láthatóvá.
A memóriaszabvány támogatása biztosan tűnik, a memória alrendszer egyéb specifikációjáról azonban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg.
27 colos képátló, remek képminőség és nem utolsó sorban újrahasznosított anyagok jellemzik az iiyama legújabb kijelzőjét.
A kiberbűnözők váltságdíj reményében indították a támadást az 1871 óta működő Duvel ellen.
Az Apple korlátozni fogja az egyik frissen bevezetett funkciót.
Az Nvidia modellfrissítésének középső tagja több ponton mutat előrelépést az elődhöz képest, ami egyre nagyobb nyomást helyez az AMD-re. Megnéztük, mire képes az alaposan kigyúrt ROG Strix kiadás.
Sokan nem tudják, de a Mercedesnél elég sok műalkotás született és gyűlt össze az elmúlt 37 év alatt. A cég…
Várható volt a lépés, hiszen a sugárkövetés hardveres támogatása köré felépített RTX-márkanév mára teljesen átvette az uralmat az Nvidia kínálatában.
Érdekes tanulsággal szolgál a Steam legfrissebb kimutatása.
A nívós svájci óragyártó nagyot robbantott új, Free Bridge Meteorite nevű modelljével. Az 1791-ben alapított Girard-Perregaux híres avantgárd szemléletéről és…
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.