Még 2024 nyarán Ming-Chi Kuo elemző úgy vélte, hogy a Samsung 48 megapixeles ultraszéles kameramoduljai 2026-ban kerülhetnek először iPhone-okba, de friss bejegyzésében már a 2027-es modellévet említette. Ez azt jelenti, hogy a Sony által eddig kizárólagosan szállított képszenzorok mellé legkorábban az iPhone 19 kapna Samsung-alternatívát.
A lépés azért is érdekes, mert az Apple és a Samsung közötti partnerség egyébként folyamatosan bővül. Nemrég bejelentették, hogy a dél-koreai gyártó Texasban fog előállítani iPhone-chipeket, köztük háromrétegű, úgynevezett stacked image szenzorokat. Ez a megoldás magasabb pixel-sűrűséget, jobb gyenge fényviszonyok melletti teljesítményt, nagyobb dinamikatartományt és alacsonyabb energiafogyasztást kínál.
Az Apple történetében komoly fordulat lehet, ha a Sony mellé belép a Samsung is a beszállítói láncba, bár a pontos időzítés továbbra is képlékeny. Az elemzői várakozások így most ott tartanak, hogy az iPhone 17 még a Sony hagyományos megoldásait használja, az iPhone 18-ból kimarad a Samsung-kamera, és csak az iPhone 19 széria hozhatja el a változást.
A viccesen cinikus megjegyzések pedig már most szárnyra kaptak a techközösségben: az iPhone 18-ból lett iPhone 19 pletyka, miközben két nap múlva mutatják be az iPhone 17-et.