Hasznos dologgal újított az androidos OneDrive
Immáron az ujjlenyomattal való zárolást is támogatja a Microsoft felhős tárhelye Androidon.
Immáron az ujjlenyomattal való zárolást is támogatja a Microsoft felhős tárhelye Androidon.
Hasznos dologgal frissült a Microsoft Launcher, illetve itt a Your Phone app, ami közelebb hozza az okostelefonunkat a Windows 10-hez.
Igen, Konyhakiállítás a PC Worldön, nem csalás, nem ámítás, hiszen manapság már a konyhában is olyan eszközök dolgoznak, amelyek okosak, és akár helyettünk végeznek el sokféle unalmas vagy macerás teendőt.
A HP villámgyorsan reagált a felmerült problémára.
Zuhanó merevlemezen joggal rettegnek a bitek. Ősi kínai mondás is lehetne, ha akkoriban lett volna merevlemez, de ettől még nagyon is igaz: mutatunk is egy jóféle védelmi módszert.
A visszavonás és az ismét műveletek végre elérhetőek az alkalmazásban.
Április 29-én számíthatunk a bejelentésre, de jó kérdés, hogy mivel kapcsolatban.
A Redditen beépített keyloggerről beszélnek, és attól félnek, hogy a Windows 10 mindent begyűjt, amit legépelünk.
A PlayIT Show felhívására népszerű vloggerek ajánlották fel árverésre kedvenc tárgyaikat, hogy támogassák egy 10 hónapos szegedi kisfiú gyógyulását.
Kikapcsolhatóak a blogokban ma megjelent hirdetések.
Több úti célt is hozzá lehet adni immáron az androidos és iOS-es útvonalakhoz.
Külsőre unalmas kockák és kütyük, mégis a legfontosabbak: a netre kapcsolják összes eszközünket a routerek, access pointok és egyéb kiegészítők. Ha az unalmas külső mögé lesünk, sok-sok izgalmas dologgal találkozhatunk. Mi ezt megtettük a Zyxelnél.
A Kellogg's kísérlete visszaviszi az időben a felhasználókat, de a virtuális valóságban.
Joggal aggódtak a Here nevű hirdetési szolgáltatás fogadtatásától.
Joggal nevezhető nagy dobásnak az Acer új, 34 hüvelykes hajlított kijelzőjű monitorja.
Hivatalos: rootkit és keylogger is futtathatóak a grafikus hardvereken.
Az ügynökség foggal-körömmel leplezi a hamis mobiltornyok használatát.
Nem mindenki számára egyértelmű, hogy mi a különbség a sok audioformátum között.
Már több mint százezren estek áldozatul az elmúlt hónapok legdurvább járványának.
Egy neves blogger csak viccből állította, hogy szeptemberben jelenik meg az iWatch.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.