Hasznos funkciókkal bővül a Google Térkép, amik az ünnepi készülődésben is jól jönnek majd
Több praktikus újdonság érkezik, amik megkönnyítik majd az előttünk álló mozgalmas heteket.
Több praktikus újdonság érkezik, amik megkönnyítik majd az előttünk álló mozgalmas heteket.
Az így gyártott telepeknek jóval kisebb lesz az ökológiai lábnyoma.
A LG-vel együtt működésben készülő eszköz 2025-ben mutatkozhat be a piacon.
A Magyar Gyermekmentő Alapítvány hasznos alkalmazást készített.
Egy kiszivárogtatott jelentés szerint a vállalat egy titkos csapatot tartott fenn a hatótávolsággal kapcsolatos panaszok elfojtására.
Akár 12%-kal is feldobhatja az Alchemyst kártyákat a hamarosan érkező vezérlőszoftver.
Az Apple táblagépes terveiről jósolt az egyik legmegbízhatóbb szivárogtató.
A Tesla várva várt pickupjáról készült lesifotókon a korábbiaknál jobban kivehető annak felépítése.
A Discord is odafigyel a szülők igényeire, de csak ha a gyerek is úgy akarja.
A nagy összecsapást ugyan még nem szervezték meg, de Musk már most igyekszik csúcsformába lendülni.
A 18 év alattiak mellett a felnőttek is kapnak egy új biztonsági funkciót az Instagramon.
A törvény szigorával lépnek fel a kiskorúak védelmében.
Van, ahol már tesztelik a felhasználók a Discord új funkcióját.
Több millió embert érint a nemrég aláírt szigorú szabályozás.
Újabb területet szeretne meghódítani az oktatási programjairól ismert szolgáltató.
Egyre lejjebb tolódik az a korhatár, amikor a kicsik megismerkednek a kütyükkel, vagy akár saját eszközt is kapnak. Megmutatjuk, hogyan védheted meg gyermekedet a rá leselkedő veszélyektől.
A szülőknek nem sikerült elégtételt venni a Joy-Con drift néven ismert jelenség miatt.
A Maker Faire 2022 a barkács-IT és tanulás rendezvénye, ami sok szempontból érdekes lehet, szülőknek is.
A 12,9 hüvelykes iPad Pro is eltörpülhet a színfalak mögött készülő új modell mellett.
Csupa analóg karból álló szörnyszülöttet teremtett egy videós.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.