Abból a bizonyos dologból készül fenntartható fűtőanyag
Nem túl meglepő módon eleinte sokat kellett magyarázkodnia a sajátos szolgáltatást nyújtó cég vezetőinek.
Nem túl meglepő módon eleinte sokat kellett magyarázkodnia a sajátos szolgáltatást nyújtó cég vezetőinek.
Megvizsgálták, hogy mi igaz abból, miszerint egészségesebb a hagyományos dohányzásnál, illetve segítséget nyújt a leszokáshoz.
A felhasználók mérési eredményeiből állítottak össze érdekes rangsort a hazai szolgáltatók által nyújtott mobilnet sebességéről a Speedtest üzemeltetői.
Az elektromos kerékpár támogatásra folyamatosan be lehet nyújtani az igényléseket.
Ha a pletykák igaznak bizonyulnak, ezért is bőven több mint egymilliót kérnek majd a hazai boltokban.
Az online térben megannyi veszély leselkedik a fiatalokra, de nem vagyunk teljesen egyedül, ha meg szeretnénk védeni a gyerekeinket.
Egy amerikai egyetem kutatóinak felfedezése jelentős segítséget nyújthat a klímaváltozás elleni harchoz.
A 20 éves fiatalok több mint 400 millió dolláros kárt okoztak a vásárlók szándékos átverésével.
Ha minden igaz, a hajtogatható Galaxy Z Flip 3 és Galaxy Z Fold 3 utódainál is izgalmasabb koncepciót valósít meg a Samsung.
Egyre biztosabb, hogy nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a játékosnak, aki be akar ruházni az Nvidia csúcskártyájára.
Egészen másfajta élményt nyújt a jelenség, ha nem a Földről, hanem egy űrben lebegő szerkezetből csodáljuk azt.
A mostani videokártyaárak mellett egyre inkább csábító a cloud gaming, avagy a felhőalapú játékszolgáltatás, amely egyelőre nem nyújt kifogástalan élményt, de fokozatosan egyre jobbá válik.
Különleges zenei listát állítottak össze a stresszes sofőrök lenyugtatására.
Az AMD új technológiája minden kihívásra még nem áll készen, így a Ryzen 7 5800X3D órajeléhez nem nyúlhatunk majd.
A győztest az áprilisi New York Auto Show során hirdetik ki.
A jutányos ajánlatoktól még nagyon messze vagyunk, de szimpatikus az irány.
Egész pontosan nem is sziget lesz, hanem két lyuk a kijelzőben.
Van esély rá, hogy az Nvidia új videokártyája kétszer jobb teljesítményt nyújtson játék közben.
Hardveresen jelentősen felturbózza az iPad Air termékvonalat az Apple.
A Sony idei mobilja várhatóan nem nyújt kifejezetten ütős teljesítményt, de talán az ára sem lesz az egekben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.