Növeli az önvezető autóinak számát a Google
Száz helyett néhány százat gyártanak le az idei évben.
Száz helyett néhány százat gyártanak le az idei évben.
A Microsoft konzolos divíziójának vezetőjét feltétlenül foglalkoztatja a kérdés.
Háború indult a Wikipedián: hol tanult Sundar Pichai?
A Google ezentúl az Alphabet szárnyai alatt folytatja, Sundar Pichai vezetésével.
Nem olcsó mulatság az Apple ügyvezetőjének őrzése.
A héten többé-kevésbé burkolt fenyegetést küldött a zeneipar a CBS ügyvezetőjének.
Meglepően gyakran szenvednek balesetet a Google önvezető járművei.
Időközben távoztak a Microsoft utolsó nokiás felsővezetői.
A Skool ingyenes szülői értekezletén fejlesztők és vezető tech cégek szakemberei segítenek eligazodni a továbbtanulási lehetőségek közt.
Három vezető labor egyszerre vonta vissza a Qihoo 360 összes eddigi teszteredményét. A gyártót egyúttal kizárták a tesztjeikből.
Összegyűjtöttünk tíz érdekességet az Apple vezéréről.
Bemutatkozott a vállalat első részlegesen önvezető elektromos autója.
A keresőcég spéci kocsijai már több, mint 1 226 000 kilométert tettek meg baleset nélkül.
A világ vezetői a New York-i klímacsúcson próbálják rávenni az országot a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére.
Állítólag berlini üzletekben rongált meg Samsung mosógépeket az LG egyik ügyvezetője.
Németország beismerte, hogy véletlenül lehallgatta magas rangú amerikaiak telefonbeszélgetéseit.
Több nagy ügyvezető is részt vett a Lou Gehring-betegségre figyelmeztető kampányban.
Műanyagból áramkört építeni? Lehetetlennek tűnik, de nem az; a plasztik chipek egy nap a szilícium lapkákat is kiválthatják.
A SpaceX kereskedelmi űrtársaság vezetője már a Mars meghódítására készül.
Tim Cook vérfrissítést akar az Apple igazgatótanácsában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.