X570-es alaplappal is működött egy Ryzen 1000-es processzor
Először úgy tűnt, hogy lehetséges. Aztán kiderült, hogy nem. Most mégis összehozták.
Először úgy tűnt, hogy lehetséges. Aztán kiderült, hogy nem. Most mégis összehozták.
A beépített hardverelemeknek köszönhetően a Galaxy S10-re is ráver majd teljesítményben az új csúcsmodell.
Vitán felül áll, hogy a legjobb androidos tableteket a Galaxy Tab szériának köszönhetjük. A Tab S6 is élvonalbeli lett, de tervezési malőrök is jellemzik.
A belépőszinten okozna fejfájást az NVIDIA-nak az AMD a hivatalosan is bemutatott Radeon RX 5500 szériával.
Háromszor olyan jól megy a TSMC-nek, mint az ágazat többi szereplőjének. Éves szinten több mint 30 százalékkal nőnek a cég eladásai.
A jelentések szerint Raven Ridge-alapokon jönnek majd az AMD Dali APU-i.
Ennek köszönhetően nem kell feltétlenül feladnia az állását annak, aki átképezné magát.
A Radeon 600 egy belépőszintű sorozat , és igazából csak egy átmatricázásról van szó.
Most először építettek táblagépbe olyan képernyőt, ami már HDR10+ minősítést kapott.
A vízesés fantázianevű kijelző nagyon látványos az extrém mértékben hajlított széleknek köszönhetően.
A Facebook élő videós szolgáltatása nem először vicceli meg azokat, akik komoly témákat szeretnének közvetíteni, de végül nevetség tárgyai lesznek.
Belsős források árulták el, hogy a Huawei Harmony OS rendszere elsőként egy Honor okostévén debütálhat.
Az ESET Internet Security elsőszintű (Level 1) minősítést kapott az MRG Effitas-tól, a világ egyik vezető IT-biztonsági szervezetétől. Az MRG Effitas független szereplőként vizsgálja az IT-biztonsági intézkedések és termékek hatékonyságát.
Az USB 3.1 Gen 2-támogatással rendelkező eszközt a Sonynak köszönhetjük.
A 2019-es, 13 hüvelykes MacBook Pro belépőszintű változata akár 83 százalékkal is gyorsabb lehet a méréseken az elődjéhez képest.
Egyesek szerint biometrikus fegyvereket kellene árulni, hogy kevesebb legyen a felesleges erőszak.
Az Aruba Cloud és a Forpsi felajánlásának köszönhetően két szerencsés fiatal ingyen vehet részt a Balaton parti HelloWorld Társasjáték-tervező táborban.
Kiderült, hogy mely Xiaomi okostelefonok kapják majd meg először a Google következő Android rendszerét.
Furcsa módon nem Samsung készülékben lesz először a gyártó 64 megapixeles szenzorából: elsőként a Redmi használhatja azt.
Sokkal több egy szimpla chatnél a lila csevegőszolgáltatás, amely számos hasznos funkciójával nem mindennapi kommunikációs lehetőségeket kínál. Segítségével például jelentősen lefaraghatod kiadásaidat. Megmutatjuk, hogyan érdemes használnod, és milyen előnyökkel jár.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.