CompuLab Fit-PC 2: a világ (talán) legkisebb asztali PC-je
A CompuLab Fit-PC 2 valószínűtlenül apró – csak egészen picivel nagyobb, mint két egymás mellé rakott cigarettásdoboz. Bemutató és videó a törpegépről.
A CompuLab Fit-PC 2 valószínűtlenül apró – csak egészen picivel nagyobb, mint két egymás mellé rakott cigarettásdoboz. Bemutató és videó a törpegépről.
A Novatel MiFi-vel bárhol kedvünkre oszthatjuk meg mobil internetünket, ráadásul még konnektor sem kell hozzá! Tesztlaborunkban a világ első intelligens HotSpotja!
Aktuális leckénkben két klasszikus dizájnproblémát fogunk egy kicsit alaposabban körüljárni. Először megnézzük, hogyan dobhatjuk fel például főoldalunk híreit egy kicsit lekerekített sarkú (vagy még díszesebb) dobozokkal, majd ezt követően több technikát is kipróbálunk arra, hogy címsorainkat képekkel helyettesítsük, hogy legalább ezek szebb betűtípusokkal jelenhessenek meg oldalainkon.
Hamarosan itthon is elérhető az Epson új fotónyomtató sorozata
A Windows 7 új Tálcája már önmagában is számos újdonságot rejt, sokkal kezelhetőbbé téve a futó programokat – már amennyiben képesek vagyunk hozzászokni és nem kapunk tőle lábrázást az első perctől kezdve. Akinek tetszik az ötlet, az XP és Vista alatt is kipróbálhat egy, a Windows 7 eszköztáraihoz hasonló újdonságot.
Mindig is anyagi kihívást jelentett az iskolakezdés. Ingyen nyomtató és tinta egyelőre nincs, de tippjeink segítenek, hogy legalább a printer beszerzésén ne veszítsünk
Nem ámítás, az alábbi USB elosztó akár 49 eszköz csatlakozását is megoldja.
A Google böngészője 2.0-ássá nőtte ki magát: a keresőóriás állítása szerint nem csak gyorsabb és stabilabb az előző verzióknál, de számos új lehetőséget is kínál - vajon közelebb ért a riválisokhoz? Töltse le tőlünk és fedezze fel!
Felvettünk egy podcastnek valót, de belehallatszik a Barátok közt? Digitalizálnánk régi lemezeinket, de recsegnek, mint nagymamánk térde? A MAGIX Audio Cleaning Lab most is segít, immár tizenötödszörre.
Az új PSP-tartó hordható alkaron, derékon, lábon - tetszés szerint csavarható.
A PC World SMS-nyereményjátékán 2009-ben az alábbi szerencsés nyertesek örülhettek valamilyen ajándéknak:
Az új gyártástechnológiának hála a memóriák nem csak gyorsabbak, hanem olcsóbbak is lehetnek -- legalábbis a gyártók számára biztosan.
Stabilabb rögzítést ígér a Scythe legújabb rögzítő szettje.
A HD lejátszó és tévéfelvevő Plextor PX-MX500L igazi médiaközpont – legalábbis videós téren
Új internetes domain, mely az Arany Oldalak mellett rúgna labdába.
Focilabdába rejtett LCD-kijelző a Hannspree-től.
A robotoké a jövő, legalábbis a Research at Intel rendezvény szerint.
A HT-IS100 golflabda nagyságú hangszórókkal rendelkezik.
Legalábbis egy, az Xbox európai térhódítását koordináló úriember szerint.
Az alábbi videóból kiderül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.