Alaposan átszabja az Androidot a Samsung
Kiszivárgott, hogy milyen lesz az Android 9 Pie-alapokra építő Samsung Experience 10. Sokat változik a Samsung zászlóshajók kezelőfelülete.
Kiszivárgott, hogy milyen lesz az Android 9 Pie-alapokra építő Samsung Experience 10. Sokat változik a Samsung zászlóshajók kezelőfelülete.
A 1809-es frissítésből megint egy sor olyan funkciót kukáz a Microsoft, amiket már elavultnak gondol. Nézzük, miktől lehet elbúcsúzni!
Már tölthető az Apple legújabb operációs rendszere, de az AirPower úgy néz ki, hogy már sosem jelenik meg.
A szeptemberi statisztikákban sem jelent meg az új Android: ennek a magyarázata az, hogy túl kevesen használják.
Az iOS 12 egyik jövőbeli frissítése teszi majd dual-SIM-képessé az Apple legújabb iPhone készülékeit.
Új külsővel és új funkciókkal frissült a Samsung egészségre koncentráló Health alkalmazása.
A vállalat egyik vezetője maga tett pontot az ügy végére: a Huawei nem fejleszti az Android riválisát, és nem váltja le a Google rendszerét.
A bétaprogram már elindult, elsőként a P20-as széria kapja meg az új Android rendszert és az új EMUI kezelőfelületet.
A Windows 7 támogatása a meghosszabbított időszak lejárta után is folytatódhat, de drága lesz. Sőt, egyre drágább.
A Windows verziójától függően akár 30 hónapos támogatást is élvezhetnek egyes felhasználók.
A To-Do app és a Sticky Notes is rengeteget fejlődött, de az újításokat csak 2019 elején kapjuk meg.
Végre az androidos YouTube alkalmazásba is megérkezik a sötét mód, bár egyelőre csak keveseknél használható.
Egyelőre képtelenek szinkronizálni a Fitbit karkötői az Android 9 Pie-t futtató okostelefonokkal.
10 éves lett a Google böngészője, ennek alkalmából hatalmas frissítést kapott a Chrome.
Komoly hibát találtak az Androidban, ami miatt szinte bármelyik eszközt követhetik a hackerek. A Google csak az Android 9 Pie-ben javította a sérülékenységet.
Augusztusra 2,5 százalékot javított az Oreo, de még így sem áll túl fényesen a Google tavalyi rendszere. Az Android 9 Pie a statisztikába sem kerülhetett bele.
A Microsoft mostanában nem túl kreatív a nevekkel: érkezik a Windows 10 2018. októberi frissítése.
A GFXBench adatbázisa szerint a Samsung már teszteli az új rendszert az aktuális zászlóshajóin.
Indul az Android 9 Pie tesztje a Huawei készülékeken: az első modellek már szeptemberben megkapják az új rendszert.
A YouTube immáron külön statisztikát mutat arról, hogy mennyi időt töltöttél videók nézegetésével az elmúlt napon, héten.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.