Dupla integrált grafikával jön az Intel Core i7-8809G
A többchipes modul nem csak a Kaby Lake processzornak, a Vega és az Intel HD grafikus vezérlőnek is otthont ad.
A többchipes modul nem csak a Kaby Lake processzornak, a Vega és az Intel HD grafikus vezérlőnek is otthont ad.
A szelfitisz létező probléma, és sokan vannak, akik napi több mint 3 szelfit osztanak meg a neten.
Ennek hála nagyobb akkut kaphat a pletykák szerint március elején megjelenő okostelefon.
Akár már január 6-án megjelenhet a Samsung új középkategóriás okostelefonja.
Erre az új Timeline funkció ad majd lehetőséget, ami az összes eszközünket figyelembe veszi.
Ez lesz az Intel valódi csúcsprocesszora a laptopos mezőnyben: a Coffee Lake-alapú chip a csúcskategóriás gamerlaptopokban kap majd helyet.
Infinity kijelzővel és dupla előlapi kamerával érkeznek a 2018-as középkategóriás modellek, amelyek végre hivatalosan is bemutatkoztak.
Erős start után zuhanórepülésbe kezdett a tabletpiac, de azért nem halt ki teljesen a termékkategória, sőt mintha feltámadni látszana. Kipróbáltunk néhány elérhető árú készüléket.
A két óriás attól tart, hogy sötét napok elé nézünk, ha a Broadcom megveszi a Qualcommot, és az Apple malmára hajtja a vizet.
Az NVIDIA szerint a 2999 dolláros szörnyeteg a legerősebb PC-s GPU, amit valaha megalkottak.
Szokjunk hozzá, hogy egyre többet fogjuk hallani a GDPR kifejezést, amivel tényleg rá lehet ijeszteni bárkire, pláne akkor, ha megtudja, mi is az pontosan. Vajon téged érint?
Az AMD mobilos platformja integrált Qualcomm LTE-modemmel erősített.
A Microsoft a Tegra chipekre is optimalizálta volna a Windows 10-et, de az NVIDIA egyelőre nem kért a lehetőségből.
Az FSP szörnyetege bírja a napi 24 órás maximális terhelést, és 16 videokártyát képes meghajtani.
Az Intel elismerte, hogy sérülékenységek vannak az Intel Management Engine-ben, ami rengeteg jelenlegi processzort tesz sebezhetővé.
A belépőkategóriában indul, és a laptopokban kaphat helyet az új GeForce MX130 és a GeForce MX110.
A jelek szerint kompakt asztali gépekben és lapos laptopokban jut majd szóhoz az integrált Radeon grafikával rendelkező processzor.
Az új meghajtóprogram támogatja a Windows 10 őszi alkotói frissítését, és a HDR-módot a YouTube-on és a Netflixen.
Zuhanó merevlemezen joggal rettegnek a bitek. Ősi kínai mondás is lehetne, ha akkoriban lett volna merevlemez, de ettől még nagyon is igaz: mutatunk is egy jóféle védelmi módszert.
Túl régóta uralkodik a VGA-piacon az Nvidia, az AMD ezért új videokártya-szörnyetegekkel indult csatába, hogy megmutassa, mire képes a legerősebb Radeon GPU. Leteszteltük az új grafikus vezérlőket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.