Minden harmadik eladott okosóra egy Apple Watch
Az idei év első három hónapja során 48 százalékkal több okosóra talált gazdára, mint 2018 ugyanezen időszakában.
Az idei év első három hónapja során 48 százalékkal több okosóra talált gazdára, mint 2018 ugyanezen időszakában.
2018-ban a Xiaomi Redmi 5A volt a legkelendőbb androidos okostelefon, összesítésben pedig az iPhone X volt a legnépszerűbb.
3500 dollárba kerül a Microsoft HoloLens 2 Development Edition, és már az idén kiszállítják.
A pletykák szerint már az idei évben megjelenik a Huawei első tévéje, amely ráadásul 5G-s és 8K-s is lesz.
5 számjegyűre vált az Intel, ami a konkrét modellek névadási szokásait illeti. Az egyik első fecske a Core i5-10210U lehet.
Leghamarabb az idei harmadik negyedév során rendeződhetnek a készletproblémák, ezt maga Bob Swan, az Intel ügyvezetője árulta el.
Gyakorlatilag biztos, hogy sikerül átlépni ezt a határt a Sonynak, mire a PlayStation 5 megjelenik a piacon.
Egyedi hátlappal, kezelőfelülettel, dobozzal és táskával érkezik majd a prémium kiadású Honor 20, amely valószínűleg hardverben is erősít.
A Surface eszközök eladása éves szinten 21 százalékkal emelkedett, mindez pedig elég volt Amerikában a top 5-höz a Microsoftnak.
Cook szerint az Apple sosem akarta maximalizálni a használati időt, ráadásul ő maga is kikapcsolta a okostelefonján az összes app értesítését.
Az AMD 50. évfordulója alkalmából több speciális kiadású termék közelít, például egy különleges Radeon VII videokártya is.
A nagy évfordulóra egy különleges kiadású X470 Aorus Gaming 7 WiFi-50 alaplappal készül a Gigabyte.
Elemzők szerint nem kell félni az 500 dolláros ártól, mert az idő a beépítendő hardverek árának dolgozik, ráadásul a Sony néha direkt bukik is, hogy felpörgesse a forgalmat.
Állítólag Navi 10-alapú lesz a Radeon RX 3080 videokártya, ráadásul már konkrét specifikációk is vannak.
Online kereskedőknél szúrták ki a Ryzen 7 2700X 50. évfordulós kiadását - túl nagy extrákra azért kár lenne számítani.
Úgy néz ki, hogy normál és 5G-s kiadás is lesz a Galaxy Note 10e és a Galaxy Note 10 Pro modellekből.
Úgy néz ki, hogy május 14-én, több kiadásban érkezik meg a OnePlus következő csúcstelefonja.
A mostani jailbreak ráadásul nem a fejlesztőket, hanem az átlagfelhasználókat célozza meg.
DJ Koh, a Samsung mobilos elnöke szerint a következő 10 évben is a Samsung marad a piacvezető és a leginnovatívabb gyártó.
Az Európa-szerte értékesítő Mindfactory.de kétszer annyi AMD processzort ad el, mint amennyi Intel chipet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.