A Marshall új hordozható hangfala 50 órát bír
A Marshall bemutatta az új Killburn III-at, ami két napig megállás nélkül tud zenét játszani.
A Marshall bemutatta az új Killburn III-at, ami két napig megállás nélkül tud zenét játszani.
A Pornhub, a Stripchat, az XNXX és az XVideos is megsértheti a kiskorúak védelmét szolgáló új digitális szabályokat.
Egy NASA által támogatott startup és egy ipari gépgyártó közösen mutatta be azt a teljes méretű holdi kotrógépet.
Esélye sem volt a Microsoft operációs rendszerének a Valve kimondottan játékra optimalizált megoldása ellen.
Egy hibásan beállított szerver miatt védtelenül maradt egy gigantikus adatbázis, amelyben Apple-, Meta-, Google- és Microsoft-fiókok adatai is szerepelnek.
Az amerikai elnök július 9-ig elhalasztja az EU elleni 50 százalékos vám bevezetését, miután "kellemes beszélgetést" folytatott Ursula von der Leyennel.
A Synology alaposan felfrissítette a DS925+ hardverét, a remek szoftver pedig már eddig is adott volt - de vajon ennyi elég az üdvösséghez? Tesztünkből kiderül.
Mindenki használt már Windowst - van, hogy a nosztalgia színesíti a régebbi "élményeket" és van, hogy erre egy egész emberöltő sem lenne elég. Megmutatjuk, szerintünk melyik volt szerethető, és melyiket lehetett tiszta szívből utálni.
Ismét feltehetjük az ominózus retorikai kérdést: mi más, mint mesterséges intelligencia?
A formáció az ősrabbanás után 280 millió évvel jöhetett létre.
Az új Joy-Con egyik fejlesztése, hogy egérként is képes funkcionálni, de nem minden játék fogja erre kötelezni a közönséget.
A konstrukció magáért beszél, ha problémátok van ilyesmivel, akkor ez az eszköz nektek készült, méghozzá a PC-hűtés egyik nagyágyújának részvételével.
Az elnök vacsorán fogadta a legnagyobb befektetőit, akiknek tartott egy rövid beszédet, majd anélkül távozott, hogy bármelyikükkel szót váltott volna.
Már tesztelik a redmondiak a környezeti menükbe és alapértelmezett alkalmazásokba épített AI-funkciókat.
Frank Azor, a vállalat gaming architektúráért felelős vezetője ezzel indokolta, hogy a Radeon RX 9060 XT-ből 8 GB-os verzió is készült.
10 helyett 50 százalék lenne az EU-ból importált termékeket sújtó vámtarifa.
Még várnunk kell egy kicsit, hogy első magyarként az ISS fedélzetére lépjen.
Nem sokáig kell már sufnituning megoldásokhoz folyamodni, ha SteamDecktől eltérő eszközökön szeretnénk használni az operációs rendszert.
Már két éve hivatalosan a Microsoft esernyője alatt van az Activision, de az FTC mostanáig küzdött azért, hogy a bíróság visszavonja a döntését.
A Marshall megmutatta a Heston 120-t, a márka első házimozis soundbarját, ami csodálatosan néz ki, de meg is kérik az árát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.