2000 gyermek látogatta meg a Jövő Utcáját
Az interaktív tudományos kiállításon startupok, egyetemi kutatóintézetek, innovatív oktatási- és közintézmények, nagy technológiai cégek és a fenntarthatóságért dolgozó civil szervezetek vonultak fel.
Az interaktív tudományos kiállításon startupok, egyetemi kutatóintézetek, innovatív oktatási- és közintézmények, nagy technológiai cégek és a fenntarthatóságért dolgozó civil szervezetek vonultak fel.
Április elsején már hagyománya van annak, hogy a legnagyobb hardveres, szoftveres és webes vállalatok is beszállnak a bolondok napját ünneplő álhírgyártásba. Az idei termésből szemezgetünk.
Nem az Apple, hanem a Microsoft zárta 2018-at a világ legértékesebb, tőzsdén jegyzett cégeként.
Egyre nagyobb mértékben igyekeznek a kínai cégek a helyi gyártókat támogatni, és egyre többen lépnek fel az iPhone-ok ellen.
A nagy cégek igyekeztek átütő erejű bemutatót tartani, azonban az óriási lehetőségekkel bíró 5G-s technológia egyelőre még csalódást keltő teljesítménnyel döcög.
A tőzsdén jegyzett amerikai cégek között immáron a Microsoft a második legnagyobb, már az Amazont is megelőzi.
Az Apple ügyvezetője Brüsszelben azt mondta, hogy egyes tech cégeket csak a nyereség érdekel, a biztonság és a magánszféra nem.
A Bloomberg szerint adatokat lopott az amerikai cégektől a Supermicro. A Supermicro, az Apple, az Amazon és az Elemental tagadják a vádakat.
Manapság már nem a minden géphez egy nyomtatót elv mentén működnek a cégek, a mindentudó multifunkciósoknál pedig sokat számít, hogy mindegyik feladatukat kiválóan lássák el. Van is rá új díj, amiből kettőt is elnyert a Kyocera.
Érdekelnek az IT-s karrierlehetőségek? A Miénk a Pálya rendezvényén személyesen kérdezhetsz vezető menedzserektől, és megtudhatod, hogy pontosan milyen tudást keresnek a cégek.
Avagy Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Nos, az Apple-t (és más cégeket) valahogy szintén nem akaródzik senkinek megbüntetni ugyanazért, amiért a Google-t épp keresztre feszítik. Jogos ez? Íme egy vélemény, aztán szavazz te is!
Dél-koreai jelentések szerint a kínai cégek a Samsung és az SK Hynix szellemi tulajdonát igyekeznek minél előbb és hatékonyabban ellopni.
Az S&P 100 indexhez csatlakozott az NVIDIA, vagyis immáron egy ligában tartják számon a legnagyobb amerikai cégekkel.
Az amerikai kereskedelmi miniszter megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy 7 évig bármit eladjanak a ZTE-nek.
Más cégek felé nyitna a rendszerrel az LG, illetve itt a webOS Open Source Edition.
Az Amazon és a Google néha olyanok, mint az óvodai nagycsoport. És ahogy az oviban, itt is mindig a másik ütött először.
Rejtett módon, de célzottan támadták az olyan nagy tech cégeket, mint a Microsoft, a Google, a Samsung, a Sony vagy az Intel.
Az egyik meghatározó gamer periféria-gyártó nem hagyja, hogy holmi névtelen cégek beérjék vagy megszorongassák: új gamer egér, notebook rágcsáló és egy kontroller, amit át tudunk alakítani. A videóban mindhármat kipróbáltuk!
Boeing 747-es repülőgépekkel szállítják nagy mennyiségben a videokártyákat, hogy azokkal mihamarabb bányászni kezdjék az Ethereumot.
Ezúttal átalakítaná és modernizálná az amerikai kormányt, amihez a nagy tech cégek segítségét kéri.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.