Meghökkentő vallomást tett Tim Cook
Az Apple ügyvezetője bevallotta, hogy túl sokat nyomkodja az iPhone készülékét.
Az Apple ügyvezetője bevallotta, hogy túl sokat nyomkodja az iPhone készülékét.
Ingyenes frissítésként, idén ősszel érkezik az Apple Mac gépekre szánt új operációs rendszere, amelyről minden érdekességet összefoglalunk.
Ehhez igazából elég volt annyi, hogy Craig Federighi rámutatott arra, hogy az aktív eszközök hány százalékán futnak a legújabb rendszerek.
Az Apple hivatalosan is bemutatta az iOS 12-t - összegyűjtöttük a következő rendszer újdonságait.
A Google Play Instant egyes játékok futtatását letöltés és telepítés nélkül is lehetővé teszi.
Tetszik vagy sem, az elmúlt hónapok és az MWC bebizonyították: mostanában minden igazi zászlóshajó hátlapját üveg borítja. Így lesz ez egész 2018-ban.
Az MWC legnagyobb durranása egyértelműen a Samsung Galaxy S9 volt, azonban a riválisait általában csak lemaradva követő Sonynak is volt néhány kellemes meglepetése.
Iparági források szerint egyelőre nincs szükség a kínálat bővítésére, ezért sem a GDC-n, sem a GTC-n nem jön új NVIDIA grafikus vezérlő.
Több mint 10 olyan okostelefon mutatkozott be az idei MWC-n, ami az iPhone X érzékelőszigetéből merített - így tesz majd az LG új csúcskészüléke is.
A Dell technológiai igazgatója szerint a remek próbálkozások ellenére nem kap majd akkora teret az AMD a kínálatban, mint az Intel.
880 MB per másodperces sebességet ért el a WD - a trükk az, hogy PCIe x1 csatolófelületen keresztül.
Egy izraeli forrás közölte a képeket és a videót az LG kiszivárgott és elkaszált okostelefonjáról.
A Project Treble-nek hála végre tényleg nem csak ígérgetés lesz, hogy hamarabb jönnek a rendszerfrissítések.
A Samsung mobilos üzletágának vezére ezt is elárulta az idei MWC-n. És azt is megerősítette, hogy jön a Bixby-alapú okoshangszóró.
A Wacom Cintiq Pro Engine modul alaposan felturbózza a Cintiq Pro 24 Pen tabletet.
99,95 dollárba kerül majd a Mophie Juice Pack, ami valamivel laposabb és elegánsabb, mint eddig.
Olyan élményt hoz majd a középkategóriába az új sorozat, amit eddig csak a Snapdragon 800-as család volt képes garantálni.
16 000 mAh-s akkumulátor van az Energizer Power Max P16K Pro okostelefonban.
A Lenovo ügyvezetője nem zárná ki, hogy a Motorola RAZR újjászületik.
A Samsung vezére szerint többé nem fontos, hogy ki miben az első. A következő Galaxy csúcsmodell pedig nevet vált.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.