Kalóznak kegyelmezett meg Amerika
A Channelsurfing.net működtetőjének sikerült megegyeznie az amerikai kormánnyal.
A Channelsurfing.net működtetőjének sikerült megegyeznie az amerikai kormánnyal.
Eltűnőben a kalózok, a kiadók pedig örülhetnek, mert nő a bevételük.
A svéd törvények miatt a legnagyobb torrentoldal Norvégiába és Spanyolországba költözik.
Az amerikai hat csapás kalózellenes terv akár a héten elindulhat.
A Google két vállalattal is leszerződött a minőségi feliratozás elérhetővé tételéért.
Közfelháborodásra a vállalat felmondta egy állítólagosan neonáci-barát biztonsági céggel kötött szerződését.
Egy jogvédő szervezet illegálisan másolta le a tracker kezdőlapjának megjelenését.
Idén is megrendezésre kerül a Microsoft „Csakeredeti” megmérettetése.
A Worldwide Directories S.A. de C.V. éls az Ideas Interactivas, S.A. de C.V. szerződésszegéssel vádolta meg az internetes vállalatot egy mexikói bíróságon.
Kevés helyen, de ugyanakkor jelentősen változik a Facebook szabályzata jogi és az adatvédelmi fronton is.
Egy felmérés szerint a torrentezők többet költenek zenére az átlagnál - a RIAA félrevezetőnek nevezte az eredményeket.
Dotcom szerint az amerikai kormány és Hollywood törvénytelen, politikai módon tette őt korábban tönkre.
Nehezebb dolga lesz Hollywoodnak, ha újra jogi kényszert eszközölne a kalózok ellen.
Nem korlátozzák többé a tisztességes felhasználókat - más módszert keresnek a kalózok elriasztására.
A torrentoldal a szerverek helyett a felhőbe költözött, így mindig működőképes marad.
A drákói szigor az egyszerű letöltőből is bűnözőt csinálhat, ugyanis már nem csak a jogsértő tartalmak megosztóira vadásznak majd Japánban.
Egy kimutatás szerint továbbra is van miért aggódniuk a szerzői jogvédőknek, de itt az ideje, hogy változtassanak a módszereiken.
Szinte minden letöltő összekapcsolódik egy adatgyűjtő szoftverrel.
A valaha volt egyik legnépszerűbb fájlmegosztó magyarázat nélkül vált elérhetetlenné.
A szenátor most épp nem a nép, hanem a szószólói közt csapna rendet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.