QHD+ felbontásban is használhatja majd a 120 Hz-es képfrissítést a Galaxy S20
A 120 Hz-es mód ebben a készülékben csak full HD+ felbontásban volt elérhető, de ezen egy firmware-frissítéssel változtat majd a Samsung.
A 120 Hz-es mód ebben a készülékben csak full HD+ felbontásban volt elérhető, de ezen egy firmware-frissítéssel változtat majd a Samsung.
Annyira már nem szokatlan dolog, hogy a Windows 10 frissítésébe hibák kerülnek, az viszont igen, hogy a Microsoft vissza is hívja a csomagot.
Nem végzett jó munkát a Sony: olyan sokan panaszkodnak hibák tömegeire, hogy határozatlan időre elhalasztották a frissítéseket.
Hamarosan eldől, hogy a szervezők lemondják-e az MWC-t. Ha meg lesz tartva, akkor viszont a Xiaomi részt vesz rajta, ezt megerősítette a vállalat.
A bírságot alapvetően azért kapta az Apple, mert szoftverfrissítés segítségével lassította be a régebbi iPhone-okat.
Az ASRock ünnepelhet, a gyártó egyik alaplapja lett az első, amit már az Intel is hitelesített a Thunderbolt port kapcsán. Lassú folyamat volt, annyi szent.
2017-ben kezdődött a nagy felújítás, márciusban pedig végleg száműzi a Google a megszokott kinézetet a böngészős verzióból.
Érkezik a Chrome böngésző 80-as verziója, amely többek között a sütikkel kapcsolatos alapbeállításon változtat.
A jelentések szerint kékhalálokat okoz a KB4532695-ös frissítés, de a bootolással és a hanggal is lehetnek gondok.
Javaslatot tettek a mérnökök a szabványosításra, a Google pedig támogatja az Apple szakembereinek ötletét.
A régebbi Windows 10 kiadások alá is telepíthetjük ezeket egyetlen verzió kivételével. Elmondjuk, hogyan lehet telepíteni őket.
Megvolt a szavazás, 582-en voksoltak a töltőcsatlakozók egységesítése mellett, és mindössze 40-en ellenezték.
Az androidos app legközelebb érkező frissítésével a szolgáltatás a beszélt nyelvet írásban, azonnal, valós időben fordítja le egy másik nyelvre.
Azt maga dr. Lisa Su erősítette meg, hogy idén befut a következő-generációs RDNA 2 architektúra, de szerencsére akadnak tippek ennek újdonságairól is.
Az AMD ügyvezetője, dr. Lisa Su szerint mindkettő még az idei évben megérkezik a piacra. Vajon ezen a téren is egyenlítenek, mint ahogy a processzorpiacon?
Már kapható a 240 Hz-es képfrissítést garantáló ASUS ROG Strix XG17AHPE hordozható kijelző.
Ha a közeljövőben telepítesz vagy frissítesz Office 365-öt, és Chrome-mal böngészel, készül számodra egy érdekes meglepetés.
Az ASRock már ki is adta az új vBIOS-t, amivel a Radeon RX 5600 XT teljesítménye további 10-15 százalékkal emelkedik.
Úgy tűnik, a Google mobil rendszerére kiadott legutóbbi Twitter verzió mindenféle érdekes problémát produkál, szóval ne olyan hevesen azzal az update gombbal! Ha mégis frissült, mutatjuk, mit tehetsz.
Ráadásul három lépcsőben szabályozhatjuk is, milyen képfrissítéssel működjön.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.