Háromszorosára drágultak egyes importtermékek Trump vámháborúja következtében az USA-ban
A Temu és a Shein már most felkészült költségeinek emelkedésére: jelentős drágulás figyelhető meg.
A Temu és a Shein már most felkészült költségeinek emelkedésére: jelentős drágulás figyelhető meg.
Ha esetleg alaposan bevásároltatok a $TRUMP coinból, akkor mehettek vacsizni.
Hatalmas méretű tech eszköztárat halmoznak fel a magyar családok.
Az amerikai elemzők szerint a nukleáris fegyverprogramhoz kapcsolódó orosz műhold irányíthatatlannak tűnik.
Izgalmas kísérletben vehettünk részt úgy, hogy erről nem is tudtunk.
Eddig még sosem sikerült kívülről lencsevégre kapni a munkáját végző szerkezetet.
Egy kihalt faj első felfedezett fosszíliájáról lehet szó.
A kínai mesterséges intelligenciával foglalkozó cég felhasználói adatokat továbbított engedély nélkül.
Hogy hol tart a mesterséges intelligencia? Nos, itt.
A vállalat saját fejlesztésű Firefly mesterséges intelligenciájára támaszkodik.
A vállalat elképzelése szerint szinte minden amerikai piacra szánt iPhone 18 Indiában készülne.
Ahogy a kvantumszámítógépek fejlődnek, egyre közelebb kerülünk az úgynevezett Q-naphoz
Korrupciós vizsgálat miatt jött az Európai Bizottság tiltása.
Az eddigi felállás nem hozta meg a kívánt eredményeket.
Koreai kutatók egy olyan megoldást fejlesztettek ki, amivel lehetővé válhat a retinák javítása.
Az állandó termékminőség biztosítása érdekében a mesterséges intelligenciával kombinált gépi látás alkalmazási lehetőségeit, gyártósorba illeszthetőségét is vizsgálták.
A Curiosity küldetése hatalmas felfedezést hozott, ami igazolta a korábbi modelleket.
A Google mesterséges intelligenciája nem tudja tartani a lépést a riválisokkal.
Meglepő fordulatot vett az iPhone 16 modellek versenye az Egyesült Államokban.
A közösség digitális piacát védő szabályok megszegése miatt vonták felelősségre az amerikai techóriásokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.