Az Epic Games alapítója is nekiment az Apple-nek a tervezett tartalomszűrő rendszer miatt
Tim Sweeney szerint az Apple-höz hasonló cégek a kormányok és hatóságok szerepkörét vehetik át, az azokra vonatkozó ellenőrzés nélkül.
Tim Sweeney szerint az Apple-höz hasonló cégek a kormányok és hatóságok szerepkörét vehetik át, az azokra vonatkozó ellenőrzés nélkül.
A gyártó a Caviar Royal Gift együttműködésével tervezte a limitált szériás Flip3 és Fold3 készülékeket.
Egy szakértő szerint az Apple az iOS-szel segíthetné a bántalmazók lebuktatását, ám van egy nagy kockázat a cég tervében.
James Bruton az egykártyás számítógép mellett 3D nyomtatót használt a kar megtervezéséhez.
Legalábbis erről árulkodik a Steam felmérése.
Napjaink gyorsan változó világában, a Covid19-világjárvány után, sok múlik a gyártásban használt rendszereken, amelyekkel a vállalatok gyorsan tudnak reagálni az új követelményekre és feltételekre.
Az új modell már előrendelhető, a legkorábbi kiszállításra idén októberben lehet számítani.
A hivatalos eljárás arról árulkodik, hogy menetrend szerint érkezhet az Apple Watch Series 7.
A pályázaton minden ország fiataljainak ötleteit várják a szervezők.
A gyártásért a tajvani székhelyű gyártó, a Palit japán partnere felelős.
Egy nemrég életbe lépett törvény miatt néhány amerikai államban most pontosan ez a helyzet.
A chiphiány és az ismét erőre kapó világjárvány ellenére sem lassít az AMD.
A szervezet szerint a cégnek tisztáznia kell, hogy miként rangsorolja a találatokat.
Szeretnéd megosztani gondolataid a nagyvilággal, de nem tudod, merre indulj? Most segítünk a tervezésben és a kivitelezésben.
Telefonszámok, adózási információk, fényképek kerültek ki egy amerikai kormányzati szerverről.
Megkérik az árát az üvegből, bőrből és LED-ekből álló Horizon Light Up Speakernek.
A céges meetingektől a baráti összejövetelekig mindent könnyebb lesz megszervezni vele.
Napokkal korábban lehetett tudni, hogy pusztítás várható, de hiába a technológia, nem volt idő a felkészülésre.
A maláj hatóságok látványos módon büntették meg azokat, akik kriptovaluták bányászásához lopták az elektromos energiát.
A Realme GT Master Edition külsejének megalkotásában egy elismert japán tervező is közreműködött.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.