Megérkezett a Windows 10 óriási frissítése
Menetrend szerint vált elérhetővé a Windows 10 2019-es májusi frissítése, vagyis a 1903-as verzió.
Menetrend szerint vált elérhetővé a Windows 10 2019-es májusi frissítése, vagyis a 1903-as verzió.
Három hónapig még hitelesítheti a rendszerfrissítéseket a Huawei, de új készüléket továbbra sem dobhat piacra Google-szolgáltatásokkal. Augusztus 19-ig van ideje tárgyalni Amerikának és Kínának.
Európába is jön az ultraszéles Motorola okostelefon, kijelzőbe fúrt szelfikamerával és 48 megapixeles hátlapi szenzorral.
Az Apple még több saját szolgáltatást és appot akar, természetesen ezek lesznek előtérben az App Store-ban - feszült helyzetet szülhet ez az Apple és a külsős fejlesztők között.
90 Hz-es AMOLED kijelzővel, tripla hátlapi és felugró előlapi kamerákkal, villámgyors tárhellyel, hardverrel és gyorstöltéssel érkezett meg az új OnePlus csúcsmobil, kedvező áron.
A legújabb modell már Intel Core i9-9880H processzorral, NVIDIA GeForce GTX 1650 Max-Q grafikus vezérlővel és 4K-s OLED érintőképernyővel is vihető lesz.
Most kissé hevesebben doboghat a szíve mindenkinek, aki a 90-es években volt gyerek. Május végétől kapható a kis tojás, amiben megint lényeket nevelhetünk, nem is akárhogyan.
Minden egyes 2019-ben megjelenő Chromebook Linux-kompatibilitást kap, de más újdonságok is akadnak Chrome OS-fronton.
Az előbbi állítást jelzi, hogy frissítik az utóbbi csúcsmobiljaikat, az utóbbit pedig az, hogy még csak a 9-es Androidra. A szakértők szerint ez már búcsúajándék.
Az androidos táblagép egyik oldalán 9,7 hüvelykes LCD-kijelző van, a másikon azonban 9,7 hüvelykes E Ink megjelenítő.
A OnePlus 39 városban szervez úgynevezett pop-up rendezvényeket a OnePlus 7 Pro startja alkalmából.
Tum Apisak ezúttal egy 16-magos mérnöki mintára tette rá a kezét - lehet, hogy a Ryzen 9 3800X-ről van szó.
A Geekbench többmagos tesztjén 39 869 pontot ért el az Intel Xeon W-3275 CPU-ja.
A Google időközben kiadta az Android 10 bétájával kompatibilis okostelefonok listáját, 21 készülékre tölthető az új rendszer.
A 14 hüvelykes PineBook Pro 200 dollárért ad majd Rockchip RK3399 chipet és 4 GB RAM-ot.
Sok újítást eszközöl az új Edge böngészőjén a Microsoft: a szoftverből már macOS-re írt verzió is lesz.
Júniusban érkezik a Windows Terminal, ami gyakorlatilag a parancssor, a PowerShell és a linuxos Windows-alrendszer egyben.
Minden Kirin 985-ös chipben lesz 5G-s modem, tehát a jövőbeli Huawei és Honor csúcskészülékek mind 5G-képesek lesznek.
2018-ban a Xiaomi Redmi 5A volt a legkelendőbb androidos okostelefon, összesítésben pedig az iPhone X volt a legnépszerűbb.
Az 5G-s okostelefon globális ára 599 euró lesz, Svájcban pedig pont ma jelent meg a boltokban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.