Hirdetés

90 nap haladékot kapott Amerikától a Huawei



|

Három hónapig még hitelesítheti a rendszerfrissítéseket a Huawei, de új készüléket továbbra sem dobhat piacra Google-szolgáltatásokkal. Augusztus 19-ig van ideje tárgyalni Amerikának és Kínának.

Hirdetés

Még csak most kezd felpörögni igazán a Huawei és Amerika ügye, ami persze nem meglepő, elvégre csak nemrég kapcsolt igazán magas fokozatra. Ebben a részletes összefoglalónkban mindent összegeztünk arról, hogy a Google Donald Trump elnöki rendeletére válaszul megvonta az Android-támogatást a Huaweitől. Itt pedig kitértünk rá, hogy a többi óriás is követte a Google-t. Ezután azonban az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma 90 napos haladékot adott a Huaweinek. 

Hirdetés

A 3 hónapos haladék során a Huawei vásárolhat amerikai termékeket ahhoz, hogy fenntartsa a meglévő hálózatait és frissítse a meglévő készülékeit. Tilos azonban bármit vásárolnia annak érdekében, hogy új terméket gyártson. Ez utóbbit csak külön licenc mellett teheti meg, amit a Reuters szerint nem kap meg a cég. 

Ezzel egyszerre az Android-támogatás megvonását is elhalasztották 90 nappal. Ez azt jelenti, hogy a Huawei a piacon lévő készülékeire nem csak biztonsági, hanem normál rendszerfrissítéseket is kiadhat a 3 hónapos időkereten belül. Azt nem tudni, hogy ez elég lesz-e az Android Q frissítések hitelesítésére, de a kínai cég minden bizonnyal gőzerővel dolgozik ezen is. 

Új okostelefont továbbra sem dobhat piacra a Huawei Google-szolgáltatásokkal vagy leendő rendszerfrissítésekkel. A Honor 20 és a Honor 20 Pro azonban valószínűleg már "biztonságban" vannak ilyen téren, és a Mate X is. 

Amerikának és Kínának augusztus 19-ig van ideje a tárgyalásokra, különben a Huawei haladéka lejár, és nagy bajba kerül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.