Mi az az energiaközösség és mikor lesz Magyarországon is?
Az energiaközösség új fogalom, amivel sok helyen még csak ismerkednek. Egy magyar startup azonban már készül az önellátó energiarendszerek megjelenésére.
Az energiaközösség új fogalom, amivel sok helyen még csak ismerkednek. Egy magyar startup azonban már készül az önellátó energiarendszerek megjelenésére.
Szerencsére csak egy teszt során, ami felhívja a figyelmet az önvezető rendszerek hibáira.
Újabb jel utal rá, hogy az embereket eddig nem igazán izgatja a tech cégek legújabb őrülete.
Kevesebb, mint két perc alatt lehet megtankolni.
Nem meglepő, hiszen Elon Musk is előszeretettel oszt meg álhíreket és konteókat.
Izgalmas témákkal, hasznos tanácsokkal és útmutatókkal, valamint ajándék szoftverekkel és steames teljes játékkal érkezik az utolsó nyomtatott PC World.
A vád szerint a Google a véleményvezéreknek és az iHeartMediának is fizetett a pozitív megjelenésért.
Egy csapásra gamergépet varázsolhatsz szinte bármelyik PC-ből - legalábbis a perifériádon nem fog múlni, hogy te legyél a csataterek hőse.
Párizsban már fontolgatják, hogy kitiltják a városból az e-mobilitási eszközöket.
Egy fiatal lány elképesztő munkával, szabadidejében szállítja nekünk a történelem celebjeiről készült mai portrékat.
Ennyit arról, hogy a villanybringa a lustáknak való.
Az elkövetők az EP legutóbbi határozatát próbálták megtorolni.
Mindenki amnesztiát kaphat, aki nem szegte meg a törvényeket, miközben állítólag sikerült visszafogni a platformon tapasztalható gyűlöletbeszédet.
Összecsaptak a biztonságiakkal, aki tud, megszökik, a kormány káderekkel tölti fel a gyárat.
Télen sem kell lemondani a kétkerekű közlekedésről.
Egy friss jelentés szerint nem szerénykednek majd az árcédulával az új Radeonok külsős variánsai.
Újabb bank ügyfeleire pályáznak csalók, ezúttal a Takarékbank nevében keresik meg a leendő áldozatokat.
A korai eladási adatok alapján az Nvidia nem feltétlenül azt fogja leszűrni az új generáció rajtjából, hogy csökkentenie kell az árait.
Lekerekített hátlap, titániumborítás: furcsa telefon lesz a következő iPhone egy szivárogtató szerint.
Egyre több támadó veszi célba az egykor szuperbiztonságosnak tartott megoldást.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.