Felhasználóközpontú Microsoftot ígér Nadella
Az új ügyvezető nagyon szeretne figyelni az emberek véleményére.
Az új ügyvezető nagyon szeretne figyelni az emberek véleményére.
Állítólag szeptemberben mutatkozhat be az eszköz.
Közülük is csak a megkérdezettek harmada vásárolna ilyen kütyüket.
Köszönőviszonyban sincs egy ember Facebook-oldala a munkával kapcsolatos képességeivel.
Jelentősen szűkült a létszáma annak az induló mezőnynek, akiknek esélyük van eljutni a Marsra, hogy aztán soha többé ne térhessenek vissza.
A jegyeladások nem nőttek számottevően, 2013 mégis új box-office rekordot hozott. A legtöbb bevételt a Vasember 3 termelte.
A jelek szerint az EP-ben is emberek dolgoznak, akik nem vetnek meg néha egy-egy jó sorozatot a komoly meló után.
A vállalat december végén veszi fel az utolsó rendeléseket.
Súlyos problémákat okozott a decemberi firmware.
A Global Rich List megmutatja, a világ hányadik leggazdagabb emberei vagyunk.
Az Iron Man Factory közösségi finanszírozásból próbálja összeszedni a fröccsöntött páncélok legyártásához szükséges pénzt.
A Valkyrie-t elsősorban a katasztrófaövezetekben vetnék be. Legfontosabb feladata a túlélők felkutatása és mentése.
Öt európai minisztériumot hackeltek meg a kínaiak a szeptemberi G20 előtt.
Az elektromos hajtású „Forma-1-es” autók világbajnoksága jövő szeptemberben rajtolhat. A színész a takarékos és környezetbarát technológiákat szeretné népszerűsíteni.
Készíts naplót automatikusan és rendezd ötleteidet a hét legjobb App Store-ból letölthető appjeivel.
Ez nem egy kétmondatos vicc, hanem arról van szó, hogy a Jáde nyúl nevű holdjáró december közepén már a Holdon masírozhat.
Van benne minden jó, több mint 100 oldalnyi cikk, egy ajándék játék és további hét teljes verzió. Megjelent a decemberi PC World.
Szerinted melyik volt 2013 legjobb táblagépe, okostelefonja, netán videokártyája? Játssz velünk, hogy megnyerhesd az értékes könyvcsomagjaink egyikét.
Időközben befutottak a sejthetően nem szerény magyarországi árak is.
Ez minden idők eddigi legidősebb hasonló lelete.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.