A Google robottaxis cége bemutatta a kormány nélküli önvezető autóját
A keresőcég anyavállalata az egyik kínai autógyártóval együttműködve készítette el a robottaxi prototípusát.
A keresőcég anyavállalata az egyik kínai autógyártóval együttműködve készítette el a robottaxi prototípusát.
Nem kell már sokáig várni, 2023 elején érkeznek az új hírek a gyártótól.
Nem is akárhogy, és szerencsére (egyelőre) nem a képernyőre, de azért így is PTSD-szerű tüneteket érzünk.
Nem ez az első ilyen készülék, ez azonban jóval többet kínál a versenytársainál.
Tanulságos kutatás árulkodik róla, hogy továbbra is rajongunk a gagyi jelszavakért.
Palkovics László távozik a kormányból.
A jelek szerint mégsem kapunk okosórát Zuckerbergéktől, és egy további piacról is kiszáll a vállalat.
A megkérdezett, váltságdíjat kifizető szervezetek esetében az átlagos költség 2 036 189$ volt - ez több, mint kétszerese a 812 360 dolláros ágazatközi átlagnak.
Kollégánk koccant egyet egy carsharing autóval, megkértük, mesélje el, mire számíthat, aki hasonló helyzetbe kerül.
Fontos funkcióval zárkózik fel a riválisokhoz a Netflix, Chris Rock standupjával próbálkoznak be.
Külsős fejlesztésű szoftver igyekszik kijavítani Elon Musk mellényúlását, miközben a milliárdos tovább fokozza a zűrzavart.
Rohamtempóban terjednek a 3D-nyomtatott fegyverek.
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta közleményében a Miniszterelnök Palkovics László lemondását.
Jó kezekben a jövő? Ezt a kérdést fogja boncolgatni a 2022-es MVM FutureTalks, ahová még maga Neil deGrasse Tyson is becsatlakozik.
Tovább erősíti az irodai eszközeit a Zoom, itt vannak a zmail.com-os e-mail címek.
A kriptovaluta egy évtizede tűnt el a sötét web egy hírhedt piacáról.
Az iPhone-ok és a Redmi-készülékeket idézi az új, elegáns design.
Alapjaiban alakíthatja át a Siri működését az Apple.
Kicsit nehéz ennyiért jó szívvel ajánlani, de ha az Apple azt mondja, ez az igazi, akkor biztosan úgy van.
Véletlenül rossz helyre illesztett be egy kábelt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.